Jászberényi világcsúcs

Július 15-e és augusztus 1-e között zajlik a csehországi Pardubicében a Czech Open elnevezésű versenysorozat, mely a logikai játékok hatalmas fesztiválját jelenti. A versenysorozaton belül sakk-, bridzs-, go-, backgammon és tucatnyi egyéb verseny kerül megrendezésre.

Július 16-17-18-án került sor az egyik leglátványosabb sportág, a Bűvös Kocka versenyszámainak lebonyolítására 11 ország 49 kockása között, melyen egy 15 fős csapat képviselte Magyarországot, köztük a jászárokszállási Fehér Eszter és a jászberényi Kocza István a Jászságot is.

Kockásaink évek óta itt találkoznak a magyar backgammon válogatottal, idén azonban a Polgár László által feltalált Csillagsakk verseny is ezen a hétvégén volt, ahol a mezőny nagy része szintén magyar volt – Polgár László is jelen volt a versenyen -, így szinte a pardubicei jégcsarnok minden pontján magyar szót lehetett hallani.

A magyar versenyzők jól szerepeltek a versenyen, a 19 versenyszámból 10-et megnyertek, 3 versenyszámban pedig „magyar dobogó” állt elő. Barát Bence átlag-világcsúccsal – az eredményt 3 kirakás átlagából számolják, de nyilvántartják az egyszeri csúcsokat is - nyerte a 7x7-es kocka elődöntőjét, majd a döntőben nemcsak az egyszeri világcsúcsot döntötte meg, hanem az elődöntőben felállított saját átlag-világcsúcsát is, amely így jobb lett, mint a korábbi egyszeri világcsúcs.

Jászberényi szempontból fontosabb hír, hogy Kocza István világcsúcs-beállítással nyerte a „Legkevesebb forgatás” versenyszámot. Ebben a versenyszámban a versenyzők kapnak egy véletlenszerű hivatalos keverést, melyre egy óra alatt a legkevesebb mozdulatból álló megoldást kell megtalálniuk. István 22 mozdulatból oldotta meg a feladatot, beállítva ezzel a belga Jimmy Coll 2009 áprilisi világcsúcsát, így most ketten osztoznak a világcsúcson. A 2. helyezett Baticz Milán 30, míg a 3. helyezett Perge Olivér 31 mozdulatból oldotta meg az állást.

István jól szerepelt „szokásos” versenyszámaiban is, az 5x5-ös és a több kocka vakon kirakását magabiztosan nyerte, míg a 4x4-es vakon-kirakásban 2. lett a holland Marteen Smit mögött.„A Czech Open a kedvenc versenyem. Itt szereztem életem első országos csúcsát 2006-ban, életem első Európa-csúcsát 2007-ben, most pedig életem első világcsúcsát is itt.”- nyilatkozta István a verseny után.

Fehér Eszter szintén szépen szerepelt a versenyen, a 3x3-as klasszikus kirakásban 17,02 mp-es egyszeri eredménnyel és 18,14 mp-es átlaggal a 28. helyen végzett az összesített mezőnyben, melyben most elég erősen képviselték magukat a hölgyek, hiszen a 6 női versenyzőből hárman is 19 mp alatti átlagot értek el.
3x3-as vakon-kirakásban István 1:39-es idejével a 8. helyen végzett, míg Eszter 3:33-as idejével (legjobb hölgyként) a 14. helyen. Ez volt Eszter első sikeres vakon-kirakása versenyen, így remélhetőleg a jövőben még nagyobb eredményekre számíthatunk tőle ezen a téren is.