Kiss Ádám VB ezüstérmes

Ezelőtt egy héttel adtuk hírül, hogy Kiss Ádám a magyar csapat tagjaként ezüstérmet szerzett az ifjúsági lábtenisz VB –én. A hét elején Ádám hazaérkezett Isztambulból és beszámolt az elmúlt hetek történéseiről.

Ha valaki netán nem ismerné hősünket, röviden bemutatom. A jászberényi Lehel vezér Gimnázium 11. osztályos tanulója, 16 éves és borzasztóan szeret láb-teniszezni, és persze tud is, hiszen egy fiatalember nyakába olyan könnyen nem akasztanak ezüstérmet.
Hetedikes korában ismerkedett meg a lábtenisszel, – érdekes módon, egy teniszedzésen – Szabó Gyula tanár úr mutatta meg neki, és jó barátjának, osztálytársának Miklós Pistinek. Ma már szervezett kereteken belül gyakorolnak, hiszen megalakult a JSE lábtenisz szakosztálya, ahol hasonló korú fiú és leány társai művelik ezt a mesterséget. Továbbá lejárnak hozzájuk a „régi Lehelesek”, köztük Baráth Ádám is, aki a szakosztályvezetői tisztet is betölti, és Ő vezeti az edzéseket is. A két Ádám már régebben is járt versenyekre (Ő tavaly végzett), ahol a Lehel gimit képviselték, mint pl. a diákolimpián, és a magyar csapatbajnokságon is.

Hogyan kerültél a válogatott edzők látókörébe Ádám?

Úgy vélem, hogy a diákolimpiákon figyeltek fel rám, hiszen a Lehel vezér Gimnázium tanulói számos versenyen nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. Kétszer álltunk pl. a dobogó tetején a hármas szakágban, és egyszer párosban is. Úgy látszik ez feltűnt a válogatottat összeállító személyeknek is. Engem Balogh Balázs keresett meg, hogy vegyek részt a válogatottak edzőtáborában, és ott gyakoroljak közösen a többiekkel. Ez egyébként Kaposváron volt az elmúlt hetekben, négy hétvégén.

Úgy látszik, nem okoztál csalódást a „megfigyelőidnek” hiszen helyt kaptál a válogatottban. Hányan utaztatok Törökországba, és hogyan szerepelt a magyar csapat?

Összesen 18 fő utazott, beleszámítva a kísérőket, a három edzőt, továbbá bennünket játékosokat is. Busszal utaztunk, ami nagyon fárasztó volt, hiszen kb. 24-25 órát töltöttünk a buszban. Magyarország minden szakágban – a fiúknál és a lányoknál is - egyéniben, párosban és csapatban (hármasban) képviseltette magát.
Nagyszerűen szerepelt a magyar küldöttség, hiszen Lepsényi Boglárka megvédte világbajnoki címét, egyébiránt Ő az EB bajnok is. Magyarország összesen: 1 arany és 5 ezüstérmet szerzett az ifjúsági lábtenisz VB –én Isztambulban.

Te a hármasban szerepeltél, hogyan jutottatok el az ezüstéremig?

A csoportmeccseken a moldvai, az orosz és a török fiúkkal mérkőztünk, és mi jutottunk a legjobb négy csapat közé. Az elődöntőben a horvátokkal találkoztunk és ezt az akadályt is sikerrel vettük. Így a döntőben, a román fiatalok voltak az ellenfeleink. Nagy meccset vívtunk velük, de végül is mind a két játszmát ők nyerték. Szégyenkezni valónk azért nincs, mert mint kiderült nagyon képzettek a déli szomszédok lábteniszezői, hiszen heti HÉT edzéssel készültek a VB-re. Így nem csoda, hogy jobbak voltak nálunk.

Nem beszéltél az olasz, angol vagy pl. a német lábteniszezőkről. Ők nem voltak ott?

A Nemzetközi Lábtenisz Szövetségnek vannak természetesen szabályzatai, amit minden résztvevő országnak be kell tartania. Ez előírja azt, hogy a játékot egy lepattanással és három érintéssel lehet játszani. A lányoknál pl. ezen a VB –én vezették be először ezt a szabályt. Vannak olyan nemzetek, akik ezt nem fogadják el. Ők inkább a saját kis műhelyükben játsszák a három–három pattanó–érintő, vagy a két pattanó három érintő szabályt. Ők tehát nem tudtak felkészülni ilyen játékszabályra és ilyen szintre, így inkább otthon maradtak.

Mikor hallunk felőled és a válogatottról legközelebb?

Nemsokára kezdődnek a diákolimpia selejtezői és természetesen a Lehel gimi ezúttal is képviselteti magát több kategóriában is. A jövő tavasszal pedig a döntőket rendezik, szeretnénk odáig eljutni és ott is jól szerepelni. Ami a válogatottságot illeti: már jelezték, hogy újabb edzőtáborokat szerveznek, hiszen jövőre rendezik a lábtenisz Európa Bajnokságot, ahová szintén el fog utazni a magyar válogatott.

Sokan gratuláltak a sikeres szerepléshez?

Igen, igen nagyon sokan, rengetek SMS –t kaptam ill. kaptunk, ami nagyon jólesett.

Kiss Ádámnak mi is gratulálunk és reméljük ez csak a kezdet és jövőre már ennél is fényesebb érem kerül Ádám nyakába.
1 arany és 5 ezüstérem lábtenisz VB -én1 arany és 5 ezüstérem lábtenisz VB -én