Fákat törtek a Margit-szigeten

Ma reggel a Margait szigetre érkezőket - köztük a Jászberényi V. V. Zrt. kommunális ágazatának munkatársait - megdöbbentő kép fogadta. Hogy keddről szerdára való éjszaka mi történt a víztorony melletti területen, egyelőre csak feltételezni lehet. Az biztos, hogy a vandálok „áldásos” tevékenységének eredménye elszomorító látvány.

Mint a J.V.V. Zrt. közleménye hírül adja, hat, mintegy 6-8 éve telepített magyar kőris oltványt kitörtek, kicsavartak, s a „fákból” az avarban kialakított fekvőhely fölé sátrat építettek. Megrongáltak továbbá több juhar- és tölgyfát és a díszalmát sem kímélték. A fákon vágási nyomok is felfedezhetőek voltak. Két kitört fa maradványa élesen meredezett az ég felé, s ez még balesetveszélyes is volt.

A kár értéke jóval 100 ezer forint fölött van, hiszen egy magyarkőris oltvány 20 ezer forintba kerül. Az eszmei kár pedig ennél sokkal nagyobb, hiszen évekbe telik míg egy facsemete megerősödik. A Jászberényi V. V. Zrt. kommunális ágazata rendőrségi feljelentést tett a vandál rongálás kapcsán.