Decemberi visszatekintő V.

Nem lehet éppen szokványosnak mondani a Lehel Film-Színház utolsó decemberi klubkoncertjét. Bár már láttunk olyant, hogy városunkban addig nem nagyon ismert és nem éppen szokványos zenét játszó együttesek léptek fel és nem is kis sikerrel. Elég, ha csak visszaemlékezünk a Bohemian Betyars dobhártyát és aszfaltot szaggató koncertjére a Jász Világtalálkozó első éjszakáján. No de most mégis csak két nappal voltunk karácsony előtt…

Kicsit utána nézve az együttesnek, gyorsan kiderült, hogy nem valami andalító lágy muzsika várt az érdeklődőkre. Hegyesi András az együttes énekes-gitárosa egy interjúban így határozta meg milyen zene is az amit játszanak. „Ethno punk. Ezt az elnevezést találtuk ki rá, ebben benne van minden: az ethno mint népi vonulat, ebbe tartozik bele ez a cigányos, „dzsipós” megoldás, ami zeneileg főként jellemzi. A cigány kultúrának több elemét szedtük össze, például a húszas évek meghatározó vonulatát, a dzsángo stílust. Ugyanakkor nem csak ez van, vannak magyaros vagy például countrys hangulatú hegedűtémák is a muzsikában. A másik része a dolognak a punk, a kettőt ötvözzük. Az az egésznek a lényege, hogy táncoljál, mint az őrült!”.

Nyilván közönség is tisztában volt ezzel, de ennek ellenére, vagy talán éppen ezért folyamatosan egyre csak érkeztek az újabb kis társaságok... Már lassan minden mozgatható ülő alkalmatosság előkerült és még így is voltak akik álltak, de láthatóan nem is hiányzott nekik, hogy kényelmesen hátradőlhessenek egy karosszékben.

Amikor pedig elkezdődött a koncert, pillanatok alatt kiderült, hogy a publikum amit várt azt maradéktalanul meg is kapta… fergeteges tempójú koncert közepébe csöppentek az ezzel a stílussal együtt járó nem kis hangerővel. Ez persze nem kis kihívást jelentett a hallószerveink számára, de ahogy végig néztem a közönségen nem most találkoztak ilyennel először. Az, hogy a szövegekből nem minden volt kristály tisztán érthető, nem hiszem, hogy túl sokakat zavart – aki akarja pillanatok alatt megtalálja a dalokat valamelyik videó megosztó portálon – a lényeg, hogy ki-ki vérmérsékletének megfelelően „tombolhatott” egyet még az ünnepek előtt.
Nekem sajnos egy kicsit korábban fel kellett adnom, de sajnáltam, hogy nem várhattam meg a végét. Addig is kihasználtam a lehetőséget és készítettem néhány képet koncertről.