Van képem hozzá… „Kómában fogant”

Martha Tailor ismert orvosi krimi író regényének fenti címe jutott eszembe, amikor a szeptember 23-i színházi előadás fotóit válogattam. Ezúttal régi kedves ismerősünk, a beregszászi Illyés Gyula színház társulata Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabját hozta el nekünk.

De mi köze is van ennek a fentebb citált címhez? Mint bizonyára mindenki előtt ismert, az előadás előtt egy nappal derült ki, hogy az erre az évadra megítélt pályázati pénzt mégsem kapja meg a színház. Ez pedig azt jelentette, hogy oda az évadnak… színházunk „kómába” esett. A „teste” létezik, de „életműködése” a minimális szintre zuhan vissza, éppen csak néhány életjelet mutat – az első három előadást a színészek jóvoltából és összefogásból megtartják.
Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy a születése pillanatától kísérhetem fényképezőgépemmel a MaloM életét. Minden előadást nagy izgalommal fotóztam végig, most teljesen bénultan álltam ott, kezemben a kamerámmal… Valóban úgy éreztem, hogy egy „kómában” lévő színház egyik, vélhetően utolsó gyermekéről kell képeket készítenem. Mit mondjak, nem ez az érzés a legjobb fotók születésének záloga. Nem a temetés hangulata, de nem is a reménységé. Egy köztes érzés az elmúlás és a túlélés között. A képre kattintva ki-ki meggyőződhet arról, mi jelent meg ebből az érzésből az előadáson készült fotókon.
Hiszem, hogy minden élmény gazdagabbá tesz, ami a fotózás során ér, függetlenül attól, hogy az felemelően boldog, vagy éppen mélységesen fájdalmas volt – de ezt azért szívesen kihagytam volna.
Napra pontosan egy héttel a sokunkat megrázó hír után érkezett egy másik üzenet arról, hogy mégis megkapjuk a MaloM működéséhez megítélt pályázati összeget. Jelentem tegnap este egy teltházas előadás – ennek a képei is hamarosan elérhetőek lesznek - adta hírül, hogy kicsiny színházunk visszatért a „kómából”.
Remélem, ez nem csak átmeneti javulás, hanem valódi felépülés. Én még voltam sorkatona, ott járta az a mondás, hogy az „Eltávozásod – fiatalabbak kedvéért ez jelentette azt, hogy egy-két napra hazamehettünk – csak akkor biztos, amikor visszatértél a laktanyába.”
Így csak akkor nyugszom meg teljesen, amikor megérkezik a működéshez nélkülözhetetlen összeg, és újra képes leszek teljes lendülettel fényképezni Bodrogi Gyulát, Trill Zsoltot, Szűcs Nellit, Mucsi Zoltánt, Törőcsik Marit és még hosszan sorolhatnám azokat, akik reményeink szerint ebben az évadban meg fognak fordulni a MaloM színpadán.