Van képem hozzá… Mekkorát ugrott a kicsi nyuszi?

Pelsőczi Réka rendezte darabnak egy két évvel ezelőtti topless modell-gyilkosság és az azt követő tíz nap adja az alapot. Ennek a tíz menekülésben torkoló napnak a történetén keresztül ismerkedhetünk meg az éjszakai élet sivár, sekélyes mindennapjaival, amiben egy „szakmabeli” és barátja egy játékfüggő – bár szerinte csak feszült - rohan egy gyilkosság elöl menekülve a végzetébe.

Temérdek apró epizód, ami bemutatja annak a világnak jellegzetességeit, amit leginkább a tétlen sodródás és talajt vesztettség jellemez. Egy kis ízelítő az éjszakai életnek abból a szegmenséből, amit többnyire nem ismerünk – de nem vagyok benne biztos, hogy szeretnénk megismerni.
Néhány parádés improvizatív diskurzus, ami után nem az a kérdés, hogy a részt vevőknek mekkora az IQ-ja, hanem, hogy létezik-e ennek negatív dimenziója. Mellesleg ez a pár perc az, ami ezen az estén mosolyt csalt a publikum szemébe… Ezen túl csak csupa szembesítés a silány céltalan lebegéssel.

A vékony jég… egy rövid monológ… az egyik főszereplő egy pici Komárom melletti faluból indult, majd a fővárosba került… Egyszer levitték egy játékterembe… a jég beszakadt… ott ragadt… és nem volt menekvés, mert amikor elért egy stabilnak látszó „jég darabot” az újra és újra letört… Nem volt menekvés… hiába a Mercedes, a látszólagos jólét… Nem függő csak ideges?
Mi maradt? Semmi, csak a kábult sodródás, és a fontosság igénye… mindenek felett… ha kell a vetélytárs élete árán is. Csak legyek valaki a senkik között!
Réti Adrienn és Csémy Balázs, egyszerűen magával rántotta ezen az estén a közönségét, ebbe a szinte mindannyiunk által ismertetlen furcsa világba, mégpedig olyan módon, hogy egyszerűen alig győztünk rácsodálkozni a valóságra… Ez tényleg létezik?
Az utóbbi hetekben jókat röhögtünk itt a MamloM-ban elviselve egy-két gyomrost, ma este viszont egy kíméletlen szembesítésben lehetett részünk egy olyan valósággal, amiről fogalmunk sincs, nem mellesleg elképesztő hitelességgel.
Én a mai napig borogatom azoknak a „sallereknek” a helyét, amiket ez az előadás helyezett el rajtam… De nem bánom… Mert az a jég bizony nagyon vékony és bármikor beszakadhat…
A fotók? Azok egy kattintással elérhetők a galériában.