Június 17. - 1927-ben ezen a napon született Sütő András Kossuth-díjas erdélyi magyar író.

Mezőségi szegényparaszti családból származott. A nagyenyedi, majd a kolozsvári református gimnázium diákja volt. 1949-ig Kolozsváron rendező szakos hallgató, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője volt. 1951-ben a lap szerkesztőségével együtt Bukarestbe költözött. Nem tudván azonosulni a politikai viszonyokkal, 1954-ben lemondott és Marosvásárhelyre költözött, ahol 1989-ig helyi lapok főszerkesztői pozícióját töltötte be.

1965-1977 között parlamenti képviselő, 1974-1982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt. 1980-tól kezdve a Ceauşescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve. 1990-ben a fekete március idején veszítette el egyik szeme világát.

Több tucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja volt.

Életének 80. évében, 2006. szeptember 30-án, hosszan tartó betegség után melanomában hunyt el. A marosvásárhelyi vártemplomban volt felravatalozva teste, majd a református temetőben helyezték el.