Impozáns tervek. És akkor most...?

Klikk a képreKlikk a képreA Beszállítói Tudásközpont építési engedélyezési tervének nyilvános bemutatójára hívta az érdeklődőket ma kora délután városunk polgármestere, a Városháza nagytermébe.
Nem mondhatni hogy zsúfolt ház volt, de azért a legtöbb ülőhelyet elfoglalták a vendégek, akik között pár képviselő, cégvezető és néhány civil szervezet képviselője is feltűnt. Dr. Gedei József szerint az esemény nem akart többről szólni, mint bemutatni a szakmai körök által világszínvonalúnak nevezett terveket.

***

Mi tagadás, Vékony Péternek, a NIRMANA Építésziroda Kft. vezető tervezőjének büszkesége érthető, hiszen valóban látványos épületegyüttes kerekedhetne a volt Huszárlaktanya átépítése, megújulása során… Ha…. De ezt most hagyjuk.

Két nagyobb részre osztható, ám mégis összefüggő épületegyüttesről van szó, az egyik a kutató tevékenységet és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúrát foglalná majd magába, a másik akár a város számára is szolgálhatna közösségi térként, konferenciateremmel, étteremmel, zöld területtel. Az építészetileg, gépészetileg, és energiafelhasználás szempontjából egyaránt a legmodernebb megoldásokat alkalmazó terveket egyértelmű tetszéssel fogadta a közönség, ám a beszélgetések során sorra felvetődtek a régi kérdések: honnan lesznek itt kutatók, előteremtheti-e a város a rá eső részt, bevonhatók-e cégek a szándéknyilatkozatokon túl?…stb. A civil szervezetek részéről azt vetették fel, hogy a kutatási tevékenységet háttérbe lehetne egy kissé szorítani, és nagyrészt kulturális központként funkcionálhatna az épület.

Végül is a közel kétórás bemutató valóban annyi volt, amennyinek szánták. Megismerhettük a kétségkívül impozáns terveket és slussz. A jövő maga a homály. A tervező teljesítette a maximumot, a történetre innentől nincs ráhatása.
Akiknek meg van, majd eldöntik, mi legyen és mi ne.

A terveket Önök is megnézhetik az alábbi honlapon:
www.epiteszforum.hu/node/11697