Horváth Balázs marad a vezetőedző

Miután a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Minősítő Bizottsága első körben elfogadta a Jászberényi KSE nevezését az NB I A-csoportjába, véglegessé vált, hogy először lesz élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata Jászberénynek. A város 30 millió forinttal támogatja egyetlen első osztályú labdajáték csapatát, s az egyesület vezetői gőzerővel dolgoznak az együttes megerősítésén.

Az elmúlt napokban több dolog is eldől a JKSE házatáján. Az már biztos, hogy az NB I A-csoportjába jutott együttes vezetőedzője továbbra is Horváth Balázs lesz. Az ő munkáját edzőként a Pécsről érkező Halmai Gábor segíti majd.

Az is biztos, hogy a 22 éves, 205 centiméter magas Horti Bálint az Atomerőműtől, az ugyancsak 22 éves, 197 centiméter magas Medve Máté Kaposvárról a JKSE-hez igazol. Várhatóan Jászberényben folytatja majd pályafutását a román bajnokság pontkirálya, a 30 éves amerikai Le Roy Dawson. Az amerikai a Politechnika Iasi csapatában mérkőzésenként 22,5 pontot szerzett a legutóbbi román bajnoki szezonban, s meccsenként volt még 4,5 gólpassza. valamint 5,4 lepattanót szerzett meg.
Próbajátékra érkezik augusztus folyamán két honosított magyar játékos a Jászberényi KSE-hez. A 25 éves, 187 centiméter magas Bojan Sormaz irányító, valamint a 26 éves Ivan Lackovics, a 2 méteres erőcsatár, aki játszott a szlovák Rozsnyó és a szerb Radnicski csapatában is.