Jól hajrázott a Körmend

Lejátszotta 2011. év utolsó mérkőzését ma este Jászberény NBI A –ben szereplő kosárlabda csapata. A Horváth Balázs által vezényelt csapattal nem tudott elutazni Fülöp Gábor és Antal Szabolcs sem, akik belázasodtak. Ennek ellenére nem vallottak szégyent az egyik bajnokesélyes otthonában.

Edzőmeccs hangulatban vette kezdetét az év utolsó körmendi mérkőzése. Az első kosarat a vendégek Horti révén szerezték meg. Azonban gyorsan jött a válasz, és ettől kezdve a hazaiak szépen lassan kezdtek ellépni. Kettő perccel a negyed vége előtt már 10 pont volt a csapatok közti különbség.

A második játékrészben álmossá vált körmendi játék, ez aztán meg is bosszulta magát, pár támadás múlva már csal három pontra olvadt a vasiak előnye. Borszéki (képen középen) triplájával egyenlítettek a jászberényiek (29-29), Austin révén pedig át is vette a vezetést az újonc. A nagyszünetben ha csak egy ponttal is, de a kék-fehérek vezettek.

Austin kosarával kezdődött a harmadik negyed, majd Ferencz egy triplával hozta ismét egálra az eredményt. A negyed derekáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán Ferencz triplája és Powell zsákolása kényszerítette időkérésre Horváth Balázs edzőt. A Körmend egy 7-0-s periódussal jutott lélegzetvételnyi időhöz. A körmendi légiósoknak látványos megoldásokra is volt módjuk.

A végjátéknak már megnyugtató előnye birtokában kezdett neki a hazai gárda. Bár a Jászberény egy percre sem hagyta pihenni ellenfelét. Horti Bálint technikaija pezsdítette fel ismét a kedélyeket. Az újabb körmendi pontok viszont bebiztosították a hazaiak győzelmét:

Fortress Körmend - Jászberényi KSE 90-72 (25-19, 15-22, 25-17, 25-14)

Jászberény: Sormaz 2, HODGES 18/6, Medve 11/9, Horti 12, Austin 18/9 Cs.: Helmeczi 4, Borszéki 3/3, Wehner 4, Varga -. Kipontozódott: Helmeczi (36.)

Körmend: Mladenovics 3/3, FERENCZ 20/12, POWELL 13, BELL 27/3, TOWNES 8 Cs.: Dávid 6, Ruják 5/3, Fodor G. -, Cseh 2, Sonyák 5/3, Sömenek 1, Csapai -.

Horváth Balázs, a Jászberény edzője: Továbbra is azt gondolom, hogy a csapatunk jó úton jár. Pár hete szemléletben változtattunk az együttesen és az óta is ezen az úton haladunk. Bár győzelmi esélyeink nem voltak, de még így betegséggel és sérülésekkel küzdve is méltó ellenfelei voltunk a Körmendnek. Gratulálunk a győztes csapatnak! Jól éreztük itt magunkat és bízom benne, hogy ezt a küzdeni tudást és akaratot át tudjuk menteni az alsóházi, számunkra sokkal fontosabb meccsekre.

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Az első negyedben megvoltak a lepattanóink a védekezésben, a támadásban pedig tudtunk könnyű kosarakat dobni. A zónavédekezés azonban bénítólag hatott ránk. Nagyon rosszul dobtuk a triplákat. A félidőben aztán megbeszéltük, hogy a zónánál mire ügyeljünk. Kicsit nyögvenyelősre sikeredett, de megvan a győzelem, és ez a lényeg. Most lesz négy napunk pihenni. Azt gondolom, ránk is fér.

Forrás: BB1