Berényi sikerek a Szatmár Kupán

A Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola és a Jászberényi Sakk Kör közös szervezésében kilenc ifjúsági sakkozó szerepelhetett az elmúlt hétvégén Szatmárnémetiben, ahol Szatmár Kupa néven, nemzetközi sakkversenyt rendeztek.

A berényi sakkozók és az UNIO SAH, SATU MARE közötti többéves partnerkapcsolat jegyében vettek részt a romániai versenyen, aminek a Szatmárnémetiben található, Szent Alajos Konviktus, Római Katolikus Diákotthona biztosított helyszínt.

A verseny két részből állt. Szombaton rendezték a csapatversenyeket, ahol a 10 éven aluli csapatok mérték össze tudásukat.
A berényi diákok ebben a korcsoportban az előkelő III. helyet szerezték meg: Száraz Szabolcs, Horváth Boldizsár, Csík Martin és Biró Gergely révén.

A 15 éven aluliak csapatversenyében még jobb eredmény született, hiszen a jászsági alakulat a II. helyen végzett: a Pécsi Roland, Német Gábor, Inges Zénó, Farkas István, Csatári Dominik összeállításban.

Másnap, azaz június 17-én, vasárnap az egyéni versenyekre került sor. A verseny erősségét jelzi, hogy a 71 induló között korosztályos román bajnokok is asztalhoz ültek. Ennek ellenére remekül szerepeltek a berényi fiatalok. Értékes helyezéseik közül kiemelkedik Csatári Dominik győzelme a II. korcsoportban!
De dicséretes Német Gábor 3. helyezése, valamint Csík Martin és Farkas István 4. helye is.

Jászberény ifjú sakkozóit Sinka István és Tajti Sándor készítették fel a nemzetközi sakkversenyre.