Fölényesen nyert a „csikócsapat”

Az alapszakasz utolsó előtti fordulóját bonyolították a hétvégén, ahol az erősen megfiatalított jászberényi csapat legázolta Jászapáti alakulatát

A szomszédvári sakkozók Jászberényben ültek asztalhoz vasárnap, hogy lejátsszák a 9. fordulót. Már a mérkőzés előtt kiderült, hogy kisebbfajta rekord fog születni, mert a berényiek nem kevesebb, mint hét asztalnál ifjúsági sakkozót szerepeltettek.

A fiatalok meg is hálálták a bizalmat, nagyszerűen szerepeltek, 6 ponttal járultak hozzá a végső győzelemhez. Ezzel a Sinka Istvánék által vezetett „csikócsapat” beérte a listavezető Újszász együttesét. Az utolsó fordulóban tehát ismét nagyarányú győzelmet kellene kiharcolni a berényi sakkozóknak, így ui. az alapszakasz győztesei lehetnének.