Az akaraterő diadala

A szokásos időben, vagyis pénteken este játszotta ezúttal is soron következő hazai mérkőzését a jászberényi kosárcsapat. Az ellenfél személyében az Újbuda TC-t tisztelhették a hazaiak, akik egyértelműen a találkozó esélyesei voltak. Mindez nem is jelenthetett meglepetést, hiszen a mieink az első három fordulóban egyaránt negyven pont feletti különbséggel győzedelmeskedtek. Az optimistább jászberényi szurkolók a hasonló folytatásban reménykedtek, ám ez végül nem valósult meg teljes mértékben, igaz, a győzelem kiharcolása komolyan egy percig sem forgott veszélyben. Lássuk a részleteket!

Képek a Galériában. Fotók: Szalai GyörgyKépek a Galériában. Fotók: Szalai GyörgyAz első negyedben - melyben a következő csapattal lépett pályára a JKSE: Mészáros R., Drahos G., Likár P., Godena F., Wehner Z. - indiszponáltan kezdtek a berényiek, s ennek következtében pedig a támadás-befejezések hatékonysága is jócskán elmaradt az előző mérkőzésekhez képest. A triplakísérleteket kifejezetten rossz arányban sikerült értékesíteni, s a 21-10-es állást követően 21-20-ra fel is zárkóztak a harcosan játszó vendégek.

A hétközi kupamérkőzésen - a Cegléd elleni idegenbeli meccsen 73-59-es arányú győzelem és továbbjutás - sérülést szenvedett Kovács Attila hiányát jelentősen megérezte a gárda, amely azonban a nagy kapkodás közepette és ellenére valamelyest növelni tudta az előnyét. Félidőben: 44-35.

A folytatásban nem történt jelentős változás, ami a játék képét illeti, így nem volt meglepő, hogy a záró negyedet megelőzően továbbra is kilencpontos előnnyel rendelkeznek a hazaiak (65-56).

Az előző fordulókban mutatott szenzációs teljesítmény hatására többen elégedetlenkedhetnek, amiért még nyílt volt az összecsapás, azonban be kell látni, hogy képtelenség folyamatosan azon a szinten kosárlabdázni, ahogy az utóbbi időben játszottak a fiúk.

A visszaesés azonban nem volt olyan mértékű, hogy veszélyben forgott volna a győzelem kiharcolása, de a kilátogatók számára azért megnyugvást jelenthettek a negyedik negyedben történtek.

Ebben az időszakban a kimagasló teljesítménnyel előrukkoló Mészáros Ricsivel az élen meggyőzővé tették a sikert, s az utolsó percekben nyújtott meggyőző produkció révén húsz ponttal nyertek a vendéglátók.

Jászberényi KSE - Újbuda TC: 92-72 (21-20, 23-15, 21-21, 27-16)

Jászberényi KSE: Drahos G. 14, Godena F. 14, Likár P. 9, Mészáros R. 30/24, Wehner Z. 16/12 Csere: Puskás A. 9, Gudmon András.

Újbuda TC: Koncz B. 12/6, Radovics M. 17, Rieb M. 13/6, Takács N. 2, Temesvári Zs. 6
Csere: Bihari M. 13, Kovács Á. 4/3, Solti D. 5/3.

Játékvezetők: Hervay T. Bogárdi J.

Bár az összecsapás egyes periódusaiban némiképpen akadozott a gépezet, ezúttal is kiemelendő Mészáros Ricsi játéka, aki ennek megfelelően meg is kapta a Molnár méhészettől a legjobb jászberényi kosarasnak járó jutalmat. Mellette elsősorban Puskás Artúr és Drahos Gábor is sokkal inkább a jó megoldásokkal hívta fel magára a figyelmet.

A mérkőzésen jelen volt Rieb György, aki az újbudaiak egyik legjobbjának, Rieb Márknak az édesapja, és nem mellékesen a Ferencváros elnöke. A lefújást követően kiemelte, hogy szurkolóként volt jelen a találkozón, ezért nem feltétlenül a szakmai alapokon nyugvó megállapításai kerülnek majd előtérbe. Mint a beszélgetésből kiderült, az Újbuda számára nem a Jászberény ellen kell győzelmet aratnia, mivel szerinte a jászságiak kiemelkednek a mezőnyből. "Célunk a 9-16. helyezések valamelyikének megszerzése."-mondta Rieb. A ma este látottak alapján elérhetőnek tűnik a célkitűzés.

Horváth Balázs (JKSE): A megszokotthoz képest szorosabb eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy a fiúk a nagyarányú győzelmek hatására tudat alatt egy fokkal talán alacsonyabb sebességi fokozatra kapcsoltak, mert úgy gondolták, az is elegendő lesz. Kisebb hullámvölgyben vagyunk most, ami a Cegléd elleni kupa-, illetve az Újbuda elleni bajnoki mérkőzést illeti, de ezt a problémát igyekszünk minél előbb kiküszöbölni, ráadásul a nagy csapatok sajátossága, hogy kevésbé jó játékkal is képesek kiharcolni a győzelmet. Mi - többek között - ebből próbálunk erőt meríteni, s ha a saját játékunkból ki tudjuk hozni a maximumot, akkor nem lehet gond!

Az alábbiak szorosan nem tartoznak a péntek este történtekhez, de mégis megemlítésre érdemesnek tartjuk, hiszen az együttműködés fontosságát hangsúlyozza:

A JKSE vezetősége, a játékosok és az utánpótlás csapatok ezúton köszönik meg azoknak a cégeknek, vállalkozásoknak, médiáknak a támogatását, akik felismerték az összefogás fontosságát és melléjük álltak. Remélik, hogy a kör folyamatosan tovább bővül és hamarosan újabb nevek kerülnek majd fel a támogatók közé:

Jászberény Város Önkormányzata, Jász-Iron Tapétakereskedés, AG-Union, Barakk Mérnöki Iroda, Coop Star Zrt., Studio Wall-ace, Aranysas Étterem, DeerComp Számítástechnika, BÁV, Pizza Karaván, TranSzigedi Kft., Jász-Plasztik Autócentrum Kft., Viktórió Pizzéria, Boommédia Kft., www.jaszberenyonline.hu, Jászsági Szuperinfó-Gyöngyösi út.