Még nem dobták be a törölközőt
Már több hete foglalkoztatja Jászberény - sőt ettől sokkal nagyobb terület - focikedvelő közvéleményét, az NB III-as labdarúgó csapat „helybennjárása”. Sokkal okosabbak ma sem vagyunk, de néhány információt közre adunk.
A mai magyar labdarúgás – sajnos – nem tartozik a világ, de még Európa élvonalába sem, de ettől függetlenül kijelenthető, hogy még mindig a legnépszerűbb sportág a foci kis hazánkban. Ha körbenézünk pl. szűkebb pátriánkban, nevezetesen a Jászságban, - három falut kivéve - minden településen van valamilyen szintű futball csapat. Így nem csoda, hogy a Jászság fővárosának NB III-as alakulatát, megkülönböztetett figyelem kíséri.
Igaz az utóbbi időben focistáink nem kápráztatták el a szurkolókat, de ettől függetlenül azért, sokakat foglalkoztat a csapat körül kialakult huza-vona.
A legutolsó információnk Váczi Gyulától - a futballcsapatot működtető Kft. egyik tulajdonosától - származott, aminek lényege, hogy: az önkormányzati támogatást nagyon kevésnek találják így nem biztos, hogy tovább tudják szerepeltetni a Jász Sport FC labdarúgó csapatát.
Nos, azóta a pénzügyi kérdés megoldásában, semmi változás nem történt. Molnár Ferenc - a Kft. másik tulajdonosa - elmondta, hogy egyelőre nem adták fel, továbbra is keresik a megoldást e tekintetben.
Váczi Gyula pedig arról informált ma délután, hogy a szombatra (márc. 5.) kiírt - Csepel elleni - első hazai meccset elhalasztják. Erről a mai napon, telefonon értesítették a csepeli vezetőket és az illetékes megyei Labdarúgó Szövetséget is. Írásbeli kérelmüket, a halasztással kapcsolatban, holnap (03.03.) adják postára.
Ezt tehát azt jelenti, hogy még nem mondtak le a tavaszi szereplésről, hanem megpróbálják az elkövetkező napokban rendezni a sorokat, a folytatást illetően.
A következő meccs március 12. –én Kecskeméten lenne, akkorra biztos felszáll a köd Jászberényben is!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges



20°C
.preview.jpg)

.preview.jpg)
.preview.jpg)






.preview.jpg)

.preview.jpg)


.preview.jpg)




.preview.jpg)



.preview.jpg)














.preview.jpg)



.preview.jpg)

.preview.jpg)


.preview.jpg)

.preview.jpg)
.preview.jpg)


























Hozzászólások
:-(
Én egyszerűen nem értem...Nem értem a város vezetőit, a szakosztályok vezetőit....Gyakorlatilag eltüntetik a jászberényi sportot...Hagyták, hogy anno megszűnjön jégkorong, hanyatlik az egykor színvonalas röplabda, a kézilabdáról nem is beszélve, és most a foci!
Véleményem szerint semmibe nézik a szülők áldozatos munkáját erőfeszítéseit, hogy a gyermekeiket járatják sportolni, és semmibe nézik a gyermekeink erőfeszítéseit, hogy mennyit dolgoznak a sikerekért.
A város vezetése semmibe veszi a játékosokat, a szurkolókat...SZÁNALMAS
Amikor megáll egy élet........!
Egy szerény, nagyszerű ízig-vérig sportember ki fakadt:
"A mai napon vezetőink bejelentették hogy vége nem indulunk el tavasszal.Az utolsó tárgyalásnál a polgármester úr azt mondta hogy Jászberényben csak megye 2-re van igény és pénz. Köszönjük szépen,ezzel semmibe néztek minket játékosokat és a szurkolókat. Győzött a politika!Gratulálok!Arcul köptek olyan játékost aki több száz meccsen képviselte JÁSZBERÉNYT és olyanokat akik itt nevelkedtek és még most is kitartottak a csapat mellett,nem beszélve a fiatal játékosokról akik felnőtt bajnokság helyett játszanak egy színvonaltalan ifi bajnokságba. A szertárosunknak könnyezett a szeme a mai bejelentés alapján mások pedig jót röhögnek otthon és döngetik a mellüket hogy ezt is elértük. Sajnos ez Jászberény labdarúgásának a mélypontja!A fiataloknak tanácsolom hogy ne adják fel tegyenek meg mindent a tavasszal is mutassák meg hogy van jövőjük!
Tisztelettel:Papp Tamás A Jász Sport Fc Kft játékosa"
forrás: nb3.hu
Tamás köszönjük azt alázatot és sok jó teljesítményt, amit a berényi foci-ért tettél
Én is olvastam Eszes úr
Én is olvastam Eszes úr csodálatos írását. A sok mellébeszélés közül egyre reagálnék. Ez pedig az a szösszenet, amikor Pomázi úr idéz a társasági szerződésből egy részletet és azt magyarázza ebben, hogy nem adhatják el Váczi úrék az NB III-as indulási jogot. Ha ez így van akkor az Elnök Úr miért nem üt vagy ütött már az asztalra régen! Kivette volna a Jász Sport kezéből az indulási jogot és odaadta volna az Eszes úr által fényezett utánpótlásnak? No mégis miért nem? Azért mert valami sántít a szerződés körül, különben már megtette volna és nem volna ez a bohózat, hogy vírhordó fórumtársamat idézzem.
Ez már bohózat, nem realitás!
A nyilatkozatok szerint a labda az önkormányzat térfelén van, tehát a megoldást várja a csapat és szurkolók egyaránt. Ezek után kérdem én ki az a felelős személy az önkormányzat részéről, aki a tárgyalásokat jegyzi, mert biztos vagyok benne, hogy jelen helyzetbe nem áll a helyzet magaslatán, mert nem látja a „fától az erdőt”.
Olvasom a Jászkürtbe a felnőtt foci kálváriájának elemző írását, de nem tudom értelmezni a cikk írója saját véleményét tolmácsolja, vagy mint érdekelt JSE utánpótlás szakág vezetőjeként értékeli a fejleményeket.
Ellentmondásokat érzek ki a sorok mögött, ugyanis ha további játékosokkal (kettős engedéllyel) tölteti fel a felnőtt keretet alapjaiban forgatja fel az U17-19-es kereteket, akkor olya sújt, tesz a fiatalok vállára, amiből a megszerzett mentális és fizikai képességeket veszélyeztetik, amivel többet ártunk egy fejlődésben lévő fiatal lelkében és szervezetében.
Az elmulasztott lehetőségeket (károkat) már félek, hogy nem lehet helyre állítani, egyes „kamikázék”eljátszották a sikeres közel múltban nehezen visszaszerzett becsületünket a honi labdarúgás égiszén.
Üzenem azoknak a sportvezetőknek akik, jelen helyzetben az NB.III-as sikeres szereplésünket (bennmaradást) amatőr vonalon „csak pusziért” akarják megoldani az csak porhintés és nem a realitás talaján állnak!
Szégyen!
Jászberény szégyene, hogy egy105 éves multal rendelkező csapatot így tönkre tesz egy dilettáns testület. Voksaink leadásakor nem erre gondoltunk. Falusi csapatok nagyobb támogatást kapnak az önkormányzatoktól. Ez a testület nem a város érdekeit képviseli! Remélem nem sokáig pusztitják a levegőt és a várost. Megye II-be taszítani a csapatot és ezzel elvágni minden további lehetőséget a fiatalok előtt. Hát már rövid időn beleül sikerül történelemet írni városunk naggyainak. Igaz, hogy negatív irányba. Ez SZÉGYEN !