Mindenmás

Legjobb a legjobbak közt is

Már hagyományosnak is mondható, hogy a közlekedésbiztonsági versenyekre megyénkből delegált gyerekek kimagaslóan jól szerepelnek. Az elmúlt években, sőt évtizedekben is oly sokszor állhattak dobogóra, melyben nem kis szerepet játszik a jászalsószentgyörgyi nyugdíjas pedagógus, Sándor János lelkiismeretes munkája. A tanár úr diákjai évről évre nyerik a felmenő rendszerű versenyek megyei döntőit és szinte minden évben kimagasló teljesítményt nyújtanak az országos megmérettetéseken. >

Leszakadt az ég - videóval


Közel ötven helyről kaptak riasztást a jászberényi tűzoltók szerda délelőtti, a Jászságon átvonuló vihar után. Leginkább a fenyőfák adták meg magukat a jéggel érkező felhőszakadásnak és dőltek házakra, kocsikra. >

Sikert arattak a Birinyi Rozsdás Pengék

Míg a Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjainak nagy része Bretagne-ban aratott sikert, az itthon maradottak sem tétlenkedtek, ám ők szó szerint arattak, méghozzá szintén igencsak sikeresen. A Birinyi Rozsdás Pengék néven induló csapat méltón képviselte a Jászságot Kunszentmártonban a VII. Hármas-kerületi kézi aratóversenyen és aratóétel főzőversenyen 2011. július 16-án. >

Mi folyik itt??? - Szennyvízelvezetés Jászberényben

Jászberényben a szennyvíz elvezetését és annak tisztítását, üzemeltetési szerződés alapján – a vízszolgáltatáshoz hasonlóan - a JVV Zrt. 100%-os tulajdonában lévő JÁSZVÍZ Kft. végzi. Az alábbi sajtóközlemény a cég ez irányú tevékenységét mutatja be. >

Megnövekedett, de zavartalan az ivóvízellátás

A nyár legmelegebb időszakában rendre nő Jászberényben is az ivóvízfogyasztás. Így azután közel sem meglepő, hogy az idei csúcs július 10-én, vasárnap – az idei legmelegebb napon – született. Míg a nyári átlag napi 5 000 köbméter körül mozog, addig a jelzett napon 6 037 köbméter ivóvizet fogyasztottunk. Ez az előző napok 4 900-5 200 köbméter körüli fogyasztásával szemben mintegy 20%-os növekedést jelent ugyan, de nem okoz gondot az ellátásban. >

Nyáresti halkacaj

Ül a ponty, az amur, a keszeg és kárász a tó mélyén, a meleg kandalló körül, forró teát kortyolgatva, s jókat kacagnak a stégeken minden elérhető holmiba bebábozódott horgászok elszánt vacogásán. Július 2-a éjjelt ír a kalendárium, s milyen messze még a hajnali napsugár. Valaki a verseny végén barátilag odajött és megkérdezte: Te, Laci! Nem kellene ezt a horgászversenyt legközelebb nyáron rendezni? Valahol mélyen igazat adtam neki. >

Parázslatos éj - II.

A Magma Tűzszínház tagjának, Farkas Lindának a produkciójával vette kezdetét Jászberényben a Szent Iván éjszakáján esedékes tűzugrás, majd a Jártató zenekar diktálta a ritmust, a Jártató táncegyüttes tagjainak segítségével pedig majd két órán keresztül ropták a berényiek, akik közül sokan a Kalla Pál által szított tüzet is átugrották. Az éjszaka néhány pillanatát Lénárth Veronika és Szalai György képei elevenítik fel. >

Nincs jobb, mint a Zsírosbödön

- A végeredményt még nem tudnám megjósolni, de azt tapasztalom, hogy az ételek minősége talán az előző évinél is kiemelkedőbb – mondta a zsűri oszlopos tagja, Csizi Sándor, aki szorgosan rótta a köröket a tizedik alkalommal megrendezett Népi Ételek Főzőversenyén. Márpedig Sanyi bácsi tudja, hiszen maga is számos sikert ért el különféle gasztronómiai megmérettetések alkalmával. Most amolyan jó házigazdaként járt körbe, kvaterkázott, kóstolgatott – ahogy ilyenkor illik. >

Jászberényben ünnepelte a Csányi Alapítvány a 6.Életút Napot

Június 24-25-én Jászberényben találkoztak a Csányi Alapítvány Életút Programjában résztvevő gyermekek, hogy bemutassák az ebben a tanévben egyénileg vagy csoportjukkal közösen készített projektjeiket és egyúttal megköszönjék az alapító, a támogatók, kurátorok és mentorok segítségét. Az Életút Napon kiemelték az Alapítvány diákjainak elmúlt évben elért legnagyobb eredményeit, a legsikeresebb tanulók pedig jutalmazásban is részesültek. >

Teljesült az ivócimborák kívánsága

Több mint 100 éves úgynevezett időkapszulát találtak egy fémdobozban egy régi iskola bontása közben Jánoshidán. Az iskolát még 1896-ban építették. A dobozba hivatalos iratok voltak, pénz és egy papír, amire az iskola építkezésén dolgozó munkások írtak. >

Elfekvő

Bár a fotónk most épp nem ezt igazolja, de a téma az utcán hever. Legalábbis esetünkben elég gyakran. Néha meg csak üldögél. Bámul a világba, beszélget a haverokkal – lejmol az arra járóktól. Néha úgy tűnik már évezrede… Azt hiszem, akik a 300-as Coop ABC-be járnak vásárolni, tudják kiről van szó. >

Semmelweis napon csak ügyelet lesz a kórházban

Dr. Bálint Péter a Szent Erzsébet Kórház Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője a következőkről tájékoztatja olvasóinkat: az érvényes kormányrendelet értelmében július 1-je Semmelweis-nap, amely az egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatási jogviszonyban álló egészségügyi dolgozókra és egészségügyben dolgozókra kiterjedően munkaszüneti nap. >

Tartalom átvétel