Röviden

Válságétlap

Egy veszprémi étteremben már válságétlapról is lehet rendelni, azaz egy 1100-1300 forintot kóstáló alap- és bővített pizzát, most 780-880 forintért fogyaszthatnak - amerikai változatban, valamelyest kisebb méretben, vastag tésztával. A pizzéria ugyanakkor az elvárható etikussággal jár el: ezeket az információkat pontosan feltünteti a válságétlapon. Állítólag hasonló kondíciókat kínál egy soproni pizzéria is. Azt, hogy a jelenség mennyire lesz általános tendencia az elkövetkező hónapokban, egyelőre nem tudni.

A tibetiek megtapasztalták a földi poklot

"Elmondhatatlan szenvedést" okoztak Tibetnek a kínai uralom évtizedei - közölte a tibeti forradalom 50. évfordulóján a dalai láma. "Mi tibetiek törvényes és értelmes autonómiát akarunk, egy egyezséget, amely engedi, hogy a tibetiek a Kínai Népköztársaság keretein belül éljenek. Nincs kétségem afelől, hogy Tibet igazsága győzedelmeskedik." A dalai láma megemlékezett az 1959 óta elhunytakról és a tavalyi véres összecsapások áldozatairól is. Azt mondta, az egymást követő kínai kampányok, az osztályharc, a kulturális forradalom és a "hazafias átnevelés a szenvedés és a nehézségek olyan mélységeibe taszította a tibetieket, hogy szó szerint megtapasztalták a földi poklot".

Gázártámogatás – minden számít

Több gázártámogatás-igénylőt is meglepetés érhet, ha adategyeztetésre kéri fel őket a Magyar Államkincstár. Bármilyen jóhiszeműen töltötték is ki az adatlapot, kiderülhet: megfeledkeztek beleszámítani a jövedelembe valamilyen bevételt. Sokszor elmarad például a jutalom, az üdülési csekk, a ruházati- vagy az étkezési hozzájárulás feltüntetése a havi bevételeknél. Ez pedig hiba, hiszen a gázártámogatás esetén ezek is jövedelemként jelentkeznek. Ha az ellenőrzéskor az igénylő nem számolt például a fenti bevételekkel, akkor – mint jogalap nélküli támogatást – a felvett összeget kamatostul vissza kell fizetni. Aki pedig az egyeztetési felszólítására nem reagál, az ötezertől félmillió forintig terjedő eljárási bírságot kaphat.

Megszűnik-e az MDF-frakció?

Ismét a megszűnés veszélye fenyegeti az MDF országgyűlési frakcióját, miután Csáky András a párt EP-listájának összetétele miatt kilépett a pártból. Ha a honatya nem mond le mandátumáról, akkor a képviselőcsoport létszáma a működési küszöb alá esik.A politikus az országos listáról szerzett mandátumot, tehát képviselői helyét elméletileg az MDF pótolhatná, ha Csáky hajlandó lenne arról lemondani. Ha ezt a politikus nem teszi meg, de távozik az MDF-frakcióból, akkor a függetlenek között dolgozhat tovább, mandátumától a párt nem foszthatja meg.

Talán most

Közel egy éve nem sikerült a magyar Országgyűlésnek megválasztania a Legfelsőbb Bíróság elnökét. Hétfőn - titkosan – újra szavaz az Országgyűlés, a jelölt megválasztásához kétharmados többségre van szükség. Havasiné Orbán Mária megválasztását decemberben egyszer már elutasította a parlament, az államfő azonban január 20-án ismételten őt jelölte a főbírói posztra. A Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF támogatja a jelöltet, az MTI úgy tudja, hogy a szocialista képviselőcsoport ismét lelkiismereti szavazással dönt.

Tarolni fog a mobilfizetés!

A néhány napja bejelentett mobilparkolási szolgáltatással autópálya-matricát, újság-előfizetést is lehet vásárolni, de - a mobilszolgáltatók és az FHB együttműködésének köszönhetően - akár postai csekkjeiket is befizethetik a mobiltelefonnal rendelkezők. Az Első Mobilfizetési Elszámoló (EME) Zrt. várakozásai szerint a rövidesen számos további terméket és szolgáltatást - például a közüzemi számlákat és taxik viteldíját - is ki lehet majd egyenlíteni mobillal.

Internetes földhivatal

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a Digitális Földhivatal koncepció első lépéseként 2010 szeptemberéig megvalósulhat a földhivatali adatok nonstop elérhetősége az interneten keresztül. A tervek szerint a jövőben az ügyfelek a kormányzati portálon elérhető Központi Ügyfélkapun keresztül bármikor, bárhonnan hiteles információt kaphatnak az ingatlanok nyilvántartási adatairól és azok változásairól.

Azt mondják, nem fagyasztanak

A bankok tudassák ügyfeleikkel, hogy alaptalanok azok a pletykák, amelyek szerint a bankok március 13-án a betétek befagyasztását terveznék - tartalmazza az a levél, melyet a Magyar Bankszövetség küldött a szövetséghez tartozó bankokhoz, mivel " nő a kliensek érdeklődése a betétek biztonsága kapcsán, és egy-két helyen a betétek kivétele valamivel nagyobb volt a szokásosnál". Ezért kérik a bankvezetőket arra, hogy kövessék nagyobb figyelemmel az eseményeket, és biztosítsák ügyfeleiket, hogy betétjeik teljes biztonságban vannak, nincsenek kitéve semmi veszélynek - mondta Nyers Rezső főtitkár.

Rendőrök két műszakban

Hamarosan két műszakban dolgoznak majd a rendőrök. A cél, hogy minél több nyomozó legyen terepen. A bűnügyi szolgálat - egyelőre csak a nagyobb, 20-30 fős bűnügyi osztályok, később valószínűleg a kisebbek is - áttér a két műszakos (reggel hattól délután kettőig, illetve kettőtől este tízig tartó) munkarendre. A nyomozók most reggel nyolctól délután négyig-ötig dolgoznak. Ha késő délután, este vagy éjszaka történt a bűncselekmény, olykor csapatostul rendelik be őket. A bűnözők sem nyolctól négyig dolgoznak - indokolta a Népszabadságnak Bencze József országos rendőrfőkapitány a szinte azonnal bevezetett intézkedést.

55 milliós óvadékkal távozhat

Hamarosan szabadlábon védekezhet Kiss Bálint, a megszűnt MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) korábbi igazgatója, miután letette az 55 millió forintos óvadékot. Kiss Bálintot és társait több mint egymilliárd forintos sikkasztással vádolják. A MÁV ÁBE több ügyfelének saját magának kell kifizetnie az általa okozott kárt, mert már nem volt a biztosítónak pénze - adta hírül az RTL Híradó. "Kisebb baki történt" - így reagált a már megszűnt MÁV ÁBE igazgatója tavasszal arra a kérdésre, hogy miért nincs elég pénze a cégnek.

Nem tárgyalják a "három csapást"

Az MSZP - bár néhány pontját tovább gondolandónak tartja - nem támogatta, így az Országgyűlés nem vette tárgysorozatba hétfőn a Fidesz "három csapás" elnevezésű, a büntető törvénykönyvet szigorító törvényjavaslatát.
A Fidesz törvény-tervezetét az amerikai "három dobás törvény" (three strikes law) alapján készítette el. A törvény az Egyesült Államokban a 90-es években terjedt el, lényege, hogy az eljáró bíróságok számára kötelező büntetési tétel és hosszabb börtönbüntetés kiszabását írja elő bizonyos visszaeső bűnözőkkel szemben.

Elfogadták a lakáshiteleseket érintő törvényt

Elfogadta a Ház a munkájukat elvesztők lakáscélú hitelére vonatkozó állami készfizető kezességről szóló törvényt. A képviselők 196 igen, 18 nem szavazattal, 155 tartózkodás mellett szavazták meg a javaslatot. A Ház támogatta a törvény sürgős kihirdetését. A törvény értelmében áthidaló kölcsönt kaphat a banktól az az álláskereső, aki 2008. szeptember 30. után vesztette el a munkáját, és vállalja, hogy a lakásvásárlási, vagy -felújítási hiteléből a szerződés időtartama alatt havi minimum 10 ezer forintot törleszt.

Tartalom átvétel