Továbbra is veretlenül az élen

Továbbra is 100 % -os Jászberény kosárlabda csapata, miután az NBI/B Keleti csoportjában, legyőzte a Hepp Kupa 3. helyezettjét.

A múlt héten - a Kecskeméti Főiskola elleni győzelem után, - arról beszélt Kovács Attila a mérkőzés utáni interjúban, hogy a nagykállói csapat ugyan a táblázat alsó felében tanyázik, de oda kell figyelni az ottani meccsen, hiszen nem lehet véletlen, hogy a nyírségi gárda a Hepp Kupában a 3. helyen végzett.
Nos a mérkőzés első negyedében ki is tűnt, hogy ennek van valami alapja, hiszen csak egy pont különbségű vezetésre tett szert a Horváth Balázs vezette együttes.
A 2. negyedben aztán valószínű „akklimatizálódtak” az idegen csarnokhoz Horváth Csabáék és remek hajrával jócskán megfordították az eredményt, hiszen amikor a nagyszünet kezdődött 31-49 –et mutatott a mérkőzést jelző tábla.

A 10 perces pihenő után aztán folytatódott Wehner Zoliék lendülete és egyre jobban nőtt a két csapat közti különbség. Érdekes, hogy néhány másodperccel a 3. negyed vége előtt Kovács Attila dobott egy triplát és ugyanilyen dobással válaszoltak a vendégek is, épp a dudaszó elhangzásának pillanatában. De ezzel is csak azt tudták elérni, hogy ebben a játékrészben sem legyen nagyobb különbség, mint az előzőben volt.
A befejező szakaszban Visnyei Marci is játéklehetőséget kapott, volt is kísérlete, de nem sikerült ezúttal a gyűrűbe találnia. A biztos vezetés tudatában kicsit kiengedtek a végére Surmann Gabiék, így nem sikerült a bűvös 100 fölé érni. A végjátékot így - igaz csak egy ponttal - a vendéglátók nyerték, de ez már egyáltalán nem osztott - szorzott a végeredményt illetően:

Nagykálló – JKSE 63-97 (18-19, 13-30, 11-28, 21-20)

A kezdő ötös dobóteljesítménye: Kovács 19, Surmann P. 4, Godena 11, Wehner 9, Surmann G. 6. Továbbá: Horváth 20, Szögi 9, Puskás 9, Varga 10,
A felsoroltakból látható, hogy Likár Péter nem szerepelt a listán. Ennek sajnos az volt az oka, hogy Péter sérült volt és nem tudta vállalni a játékot.

A Nagykállón rendezett kosárlabda meccsen tehát a papírforma érvényesült, azaz nem sikerült még csak megszorongatni sem a listavezető berényi együttest.

Nem ez volt jellemző azonban a többi pályán, sőt! A 8. helyen álló Kecskeméti Főiskola gárdája, igencsak meglepte a 2. helyezett Vásárhely alakulatát, hiszen 72-65 arányban diadalmaskodtak felettük. Gyorsan tegyük hozzá, hogy ez a lendületes fiatal kecskeméti legénység, berénybe is megizzasztotta a JKSE játékosait, és ezek szerint ezt tette a hétvégén vendégeivel is, csak most a győzelmet is sikerült kiharcolniuk.

Talán még nagyobb meglepetésnek tűnik az újonc Cegléd győzelme (93-89) a berényiek „mumusa” azaz az Eger gárdája ellen. Valószínű, hogy a Szolnokról érkező Szabó Péter csatasorba állása igencsak meglephette az egrieket, hiszen nem tudtak mit kezdeni a 38 dobott kosarával szemben.

A főváros sem maradt ki a meglepi sorozatból. Itt a Budafok ejtette ámulatba a kívülállókat (valószínű a jelenlévő hazai szurkolókat nem) ui. 103-95 !! arányban bizonyult jobbnak a 3. helyen álló, Óbudai Kaszásokkal szemben.

A héten - már pénteken este - ismét idegenben, Tiszaújvárosban lépnek pályára Puskás Artúrék, 18 órai kezdettel.