A JKSE nyerte a HEPP Kupát! - Képek a Galériában!

Galériánkban a Sopron és a Bonyhád elleni mérkőzéseken készült képekből válogattunk...Galériánkban a Sopron és a Bonyhád elleni mérkőzéseken készült képekből válogattunk...A szombati elődöntőket követően kiderült, hogy a papírformának megfelelően a Bonyhád és a hazai pályán szereplő Jászberény vívja majd a Hepp Ferenc-emlékkupa döntőjét. A hazaiak az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb és leghangulatosabb mérkőzésén végül megérdemelt győzelmet arattak! Lássuk, hogyan is alakult a történelmi kupadöntő!

Kevesebb mint kétpercnyi játékot követően 15-8 volt az állás. A kezdeti lendület azonban jelentősen visszaesett, olyannyira, hogy az első tíz perc után már a bonyhádiak vezettek (27-31). A hátrány elsősorban azért alakult ki, mert több esetben is kifejezetten határozatlan volt a védekezés, s főleg a palánk alatt igyekeztek a mieink lepattanót szerezni - általában sikertelenül.

A második negyed szerencsére a népes publikum számára inkább kedvére való lehetett. Örömteli volt látni, hogy kb. hatszázan lehettek a sportcsarnokban, ennek révén pedig fantasztikus hangulat uralkodott a helyszínen.

Ebben a periódusban lényegesen összeszedettebb volt a védekezés, ráadásul sokat javult a dobáskísérletek hatékonysága is. Bár ezen tíz perc elején előfordult, hogy tizenkét ponttal vezettek a tolnaiak, végül öt pontra olvadt a különbség (49-54).


Fotók:Szalai György, Gémesi BalázsFotók:Szalai György, Gémesi BalázsMint utólag kiderült, a harmadik negyed döntötte el a rangadó sorsát, hiszen ebben a periódusban mind a triplák, mind pedig a ziccerek remekül mentek a JKSE játékosainak, ráadásul a védekezésre is maradt energia. A záró tíz perc előtt 79-70 volt az eredmény. A játék képében jelentős változás következett be, hiszen a vendéglátóknak - a korábbiakkal ellentétben szinte minden dobás sikeresnek bizonyult.

Az utolsó percekben már csak az volt kérdéses, mi lesz a számszerű végeredmény. Sokat arra sem kellett várnunk, hiszen elsősorban Drahos Gábor és Wehner Zoli remeklésének köszönhetően megérdemelt győzelmet aratott a JKSE legénysége!

Jászberényi KSE - B-BETON Bonyhádi KSE: 106-93

Jászberényi KSE: Mészáros R. 14/12, Kovács A. 10/6, Wehner Z. 25/15, Godena F. 14, Drahos G. 25/6, Pukás A. 12, Horváth Cs. 2/2, Likár P. 11, Visnyei M 2,

B-BETON Bonyhád KSE: Bartha B. 12,6Lörincz V. 15/9, Tömösváry M. 17/6, Kovács B. 17/6,

Ez a siker pedig azt jelenti, hogy városunk kosárlabda-csapata nyerte meg az elsőként kiírt Hepp Kupát! Nagyszerű sikert értek el Jászberény kosárlabdázói, ám ezzel a nézőcsalogató összecsapásoknak nincsen vége. Január 12-én sorsolás lesz a Magyar Kupa-nyolcaddöntőjével kapcsolatban, s ekkor az is ki fog derülni, hogy mely NBI./A-s csapat látogat majd Jászberénybe! Előtte azonban január 15-én, bajnoki mérkőzés következik az Óbudai Kaszások ellen, idehaza!