Képriport

A Város napja

Városunk ünnepét ezúttal is egy program kavalkáddal tettük emlékezetessé. Kora délelőtt egy vetélkedő indította a sort, majd nyitott a kirakodó vásár a Szentháromság téren… amit a Város Ebédje követett >

Van képem hozzá… Egy sima, egy fordított…

Szombat este két olyan csapat találkozott Jászberényben a férfi kosárlabda NB I. A csoportjának alsóházi középszakaszában, akik sikerrel vették a hétközi fordulót. A PVSK – PANNONPOWER jelentős hátrányt ledolgozva győzött Körmenden, míg a Jászberény hazai pályán verte meggyőző különbséggel a ZTE-t. Mindkét együttes számára rendkívül fontos volt ez a mérkőzés, mert a vendégek győzelem esetén beérhetik az alsó házat vezető Körmendet, a hazaiak pedig újabb lépéssel távolodhatnak az osztályozós helytől. >

Van képem hozzá… Egy kis ránc felvarrás…

A férfi kosárlabda NB I. A csoportjának alsó házi rájátszásában szerda este a Fortress Jászberény a közvetlen riválist – igaz, hogy két győzelemmel többet tudhatnak magukénak – a ZTE csapatát fogadta. Mindketten egy Nyíregyháza elleni meccs után voltak, igaz ugyan, hogy a vendégek, ha verejtékesen is de legyűrték a nyírségieket, míg a vendéglátók méretes, ám mégis kényelmetlen zakót gyűjtöttek be tőlük. >

Szeged - kipipálva…

Ha péntek este… Bercsényi úti csarnok… labda pattogás… remek hangulat, amit persze egyik oldal sem bán. Igaz ezúttal nem kosárlabda mérkőzésen, hanem a Női röplabda NB II. Keleti csoportjának rangadóján. Manapság nem sűrűn adódik meg a lányoknak, hogy több száz néző előtt játszanak – már megérte behozni ezt a találkozót a Hűtő csarnokból. >

Van képem hozzá… Függő játszma...

Nem volt nehéz megjósolni – hiszen a tabellára nézve minden alsó házi mérkőzésre igaz -, hogy a Fortress Jászberény – Falco – Trend Optkia KC mérkőzés igazi vérre menő összecsapás lesz pénteken este a férfi kosárlabda NB I. következő fordulójában. A hazai csapat hét közben vereséget szenvedett közvetlen vetélytársától Szegeden, ráadásul a Szeged a sereghajtóhoz látogatott hétvégén – papírforma szerint be is húzta a meccset -, míg a Falco egy esetleges győzelem esetén jelentős lépést tehet felsőházi helyet jelentő pozícióért. >

Aprók táncháza a Víz utcában

Azoknak a szülőnek, aki abban a (tév)hitben ringatják magukat, hogy a mai gyerekeket csak a tévé és a videó tudja lekötni, érdemes lett volna ellátogatniuk a nemzeti ünnepünk délutánján a Jászság Népi Együttes Víz utcai székházába. A táncházi esték második felvonása ezúttal is a gyermek táncházzal kezdődött, amit a Zagyva Band koncertje, majd táncház követett. Én ezúttal az apróságok programját szemeltem ki magamnak. >

Van képem hozzá… A szólás szabadsága… Slam poetry

Az ünnep előestéjén, immár harmadik alkalommal láttuk vendégül a „három perces költők” stílszerűen három jeles képviselőjét. Ezúttal a környezet is valóban alkalmas volt ennek a műfajnak otthont adni. >

Van képem hozzá… Mindannyiunk ünnepe Március 15.

Már jó néhány éve annak, hogy Jászberényben a politikusok távol tartják magukat két legnagyobb ünnepünkön attól, hogy kihasználva a lehetőséget, beszédeket mondjanak… Valamikor átadták az ünneplés lehetőségét a diákoknak… szerencsére a mai napig nem jutott eszébe ezen változtatni senkinek. >

„Van képem hozzá…” Egy New Orleans-i éjszaka.

És ráadásul ehhez nem is kellet átkelni az óceánon. Elég volt péntek este ellátogatni a Lehel Film-Színház kávézójába a Klub koncert következő eseményére. >

„Van képem hozzá…” Ez nem „kisasszonyoknak” való

A női sport szinte teljes történetét végig kísérte valami furcsa társadalmi viszolygás – persze első sorban a férfiak részéről, de gyakorta támogatták őket a társadalom nő tagjai is. Itt Európában ez alól talán a tenisz és a golf volt kivétel, amely már az 1900-as olimpián is szerepelt a yacht társaságában. >

Van képem hozzá… A „gyógyító” tánc.

Azt gondolom sokak előtt ismert, hogy a különböző táncok mozdulatsorai tényleges gyógyhatást fejtenek ki az ember szervezetére, és nem csupán fizikailag. Vasárnap délután a Lehel Film-Színház nézőterén helyet foglalók egy más hatásával ismerkedhettek meg a táncnak, amikor is egy előadás a gyógyuláshoz vezető út egy újabb lépésének megtételéhez segít megteremteni a feltételeket. >

A csoda ezúttal elmaradt.

Két jól motivált csapat esett egymásnak szombat este a kosárlabda NB I. A csoportjának jászberényi mérkőzésén. A vendég soproniak, a Magyar kupa döntőjében bizonyították, hogy még a szuper favorit Szolnok homlokára is komoly mennyiségű izzadságcseppet tudtak varázsolni, miközben a JKSE a pokoljárását követően Nyíregyházán tudta térdre kényszeríteni nem várt riválisát. Szóval minden adott volt egy igazi mérkőzéshez. >

Tartalom átvétel