A két edző volt a csere

Újabb előkészületi meccs, újabb játékos távozás! Már csak a kezdő 11 állt rendelkezésére Tasi Zoltánnak a szombati találkozón.

A múlt héten próbáltam összefoglalni, hogy mi történt, a Jász Sport FC háza táján az elmúlt hetekben. Többek között felsoroltam az eltávozott játékosokat, és azt is megjegyeztem, hogy egyelőre nincs igazolás. Nos az utóbbi dolog (a játékos érkezés) azóta sincs napirenden, viszont legújabb hír, hogy - volt NB II-es gólkirályunk, - Német Gyula is elhagyta városa csapatát. Ha jók az értesüléseim, követte játékos és munkatársát Majzik Bercit, így mindketten Tápiószecső gárdáját erősítik majd a tavaszi szezonban. Így az helyzet állt elő a ma délelőtti edzőmeccsen, hogy pont 11 játékos futott ki a műfüves pályára, hogy lejátssza edzőmeccsét, a jászkiséri legénységgel.

JSFC: Papp T. – László, Lukácsi, Gulyás, Kudelka – Móczó, Szerencsi, Bárkányi, Szilágyi – Németh N., Hájos N.

A kicsit komikus viszont az, hogy a kispadon a két edző Tasi Zoltán és Szabó Zoltán (UP. edző) állt „bevetésre”. Szerencsére senki nem sérült meg, így nem kellett a „kispadosakat” becserélni.
A meccset egyébként simán 6-0 –ra nyerték a berényi fiúk a megyei II. osztályban szereplő jászkiséri alakulat ellen. Ezzel a kifejezéssel, hogy megyei II. osztály sőt megyei III. osztály lehet, hogy meg kell barátkoznunk. Hogy miért? Megpróbálom levezetni, az én olvasatomban.

Váczi Gyula a Jász Sport FC egyik tulajdonosa hétfőn még egy utolsó egyeztetés során próbálja rávenni, a város illetékes vezetőjét (vagy vezetőit), a magasabb összegű támogatásra. Ha az eszmecsere nem jár sikerrel, valószínű, hogy nem folytatja a tavaszi szezont a Jász Sport FC.
Nos ha ez a verzió lép életbe, akkor:
• Jászberényt nem képviseli labdarúgó csapat az NB III –ban a tavaszi szezonban.
• A szabályzat értelmében büntetést kapnak és jövő ősszel, két osztállyal lejjebb, azaz a megyei II. osztályban indulhatnak. Mármint a Jász Sport FC …..valahol.

Na mármost – mivel a város nem „veszi meg” a Jász Sport FC –ét mint érvényes indulási joggal rendelkező csapatot – akkor Váczi Gyuláék a NEVET (Jász Sport FC Kft.) az indulási joggal eladhatják bármelyik településnek. Azaz akár Budapesten is indulhat egy ilyen nevű csapat. Viszont van egy bökkenő! A tavaszi folytatás elmaradása miatt megkapott büntetés azt vonja maga után, hogy két osztállyal alacsonyabb osztályban indulhatnak. Kérdezem én: ki vesz meg megyei II. osztályú csapat nevet? Még talán ha NB III-as lenne!

Mi lesz Jászberénnyel foci szempontjából?
A Jász Sport FC mint olyan tehát elvonul, (vagy egyszerűen megszűnik) az indulási jogokkal együtt. Innentől kezdve a Jászság fővárosa írd és mond: elölről kezdi a labdarúgást, azaz a megyei III. osztályban – jelen esetben Jásztelek és Jászdózsa társaságában – harcolhat a megyei II. –be jutásért, az ősztől kezdődően!

Mi lenne az ésszerű megoldás?

Váczi Gyuláék „kiegyeznek” az utánpótlás vezetőivel és Jász Sport FC néven valamilyen vegyes csapattal (régebbi „hűséges öregek” és ifisták összefogva) lejátsszák a tavaszi fordulót. Ha kis szerencséjük van, nem esik ki a csapat és a nyáron, újra lehet gondolni az egész történetet, hiszen nem lép életbe a büntetés. Ha kiesnek még mindig lehet egy megyei I. osztályú csapat!

Én a mai szabályokat így értelmezem, lehet, hogy tévedek, de határozott véleményem, hogy Jászberény labdarúgását csak úgy lehet megmenteni, ha az a fenti kiegyezés létrejön. Ha nem történik meg, nem lesz csapat és cikkezhetünk ezen az oldalakon hétről-hétre, hogy ki a felelős! Ki mit rontott el!

Most kezdődik a visszaszámlálás. Hétfőn délelőtt pedig a tárgyalás után …… robban? Reméljük nem.

Fotók: Pesti József

Hozzászólások

Amikor a fagyi visszanyal...

Aki folyamatosan figyelemmel kísérte az elmúlt évek történéseit a Jb-i labdarúgás háza táján, az szemernyit sem csodálkozik a kialakult helyzeten. Nem tudni, hogy a szisztematikus tervszerűtlenség és hozzá nemértés, szándékos volt vagy sem, mindenesetre sikerült a már említett megyei szintre zülleszteni, süllyeszteni a szebb napokat megélt Jb-i labdarúgást és a csapatot. Agyrém és merénylet, amit egyesek elkövettek a foci ellen, a csapat ellen, csak, hogy személyes érdekeiket és pénztárcájukat megkockáztatom politikai hovatartozásukat óvják, de azt sem tudom felmenteni a felelősség alól, aki ezt megengedte vezetői szinten.
Hosszasan lehetne sorolni a szakmai baklövéseket, amelyeket egyéb fórumokon már unásig veséztek.
Úgy látszik nem tanult egyetlen illetékes sem a kudarcokból és elfelejtették a régi paraszt bölcsességet, miszerint ahonnan eszünk, oda nem sz...unk!
Bármennyire is szomorúsággal tölt el a kialakult helyzet, valahogy nem tudom sajnálni azokat, akik ide juttatták a focit. Aki képtelen kiszámolni tetteinek következményét, az ne csodálkozzon, ha előbb-utóbb a szurkolók is elfordulnak majd a csapattól és nem lesz kinek-kiért focizni.
A klasszikus amit főztek egyék is meg esete azért nem lenne ideális példa, mert ezen a ponton kellene gátat szabni a további önpusztításnak és megköszönni az eddig áldatlan tevékenységet minden érintettnek és új emberekkel, új alapokra kellene helyezni a focit! Sajnos nem helyi sajátosság, hogy olyanok próbálnak labdarúgást csinálni (pénzük, befolyásuk, kapcsolataik révén) akik fordítva ülnek a lovon és meghaladja képességeiket a feladat. Képtelenek távlatokban, és összefüggésekben gondolkodni, mert a szereplési vágy minden mást elhomályosít.
Csak reménykedni és szurkolni tudok, hogy jöjjön el mihamarabb az a nap. amikor újra a labdarúgás szeretete, a hozzáértés és nem az önös érdekek irányítják majd a labdarúgást (legyen az felnőtt vagy utánpótlás) Jászberényben (is).

Lét a tét!

Több mint elgondolkodtató hozzászólásokat találtam az nb3.hu oldalán. A berényi felnőtt foci megalázó helyzetért aggódó távol élő berényi sportbarát emelte fel hangját.
Hol vannak az illetékes sportért felelős honatyák"humán" munkatársak, akik a kialakult helyzetbe koordináló szerepkört bevállalnának, a városi médiákban megnyilvánulnának az ügy kapcsán?
A szakág kivéreztetése remélem nem politikai feladat, mert a halogató sport koncepció és az éves "elosztó-felosztó " bizottsági döntést húzzák, mint a rétestésztát és így a csapat végleg kicsúszik az MLSZ. átigazolási időszak /február 21/utolsó napjából és ezek után marad a bizonytalan tavaszi szereplés az ifi beemelésével szerencse kategória lesz a harmadik vonal megtartása.
Nem kellene döntési bizonytalanság eszközével visszaélni, városunk sportbarátait és a felnőtt foci szurkolóit kétségek között tartani, immár több hete!

T. foci09

Nagyon köszönöm, hogy az eredménnyel kapcsolatosan felhívta a figyelmemet. Ma tájékozódtam Tasi Zolitól: igen Ők is beszálltak mintegy 25 percre és 8-0. Szombaton sajnos nem tőle, hanem "főnökétől" kaptam az információt, ezek szerint nem jól számolta, vagy neki is tévesen mondták. Azt Ön is nagyon helyesen írta és mindannyian tudjuk, szombaton nem erről szólt a dolog, hanem arról, hogy egyáltalán van-e csapat. Volt, még ha kicsit "foghíjas" is. Talán lesz is. Ezt az irományt figyelemfelkeltésnek szántam és jól gondoltam, hiszen most este fél 9 -ig, több mint félezren olvasták (továbbá tegnap a helyi rádió sportműsorában is leadtam) és többen hívtak telefonon, érdeklődve a fejleményekről. Önökkel együtt remélem, hogy azon személyek is olvasták, akik tudnak is tenni ebben az ügyben valami érdemlegeset. Ha ez így van már megérte! Váczi Gyulával beszéltem, szerdára ígérte a pontos választ ezzel kapcsolatban és Tasi Zoli is lát kiutat a jelenlegi helyzetből. Továbbra is várom, várjuk segítő szándékú hozzászólásukat. Még egyszer köszönöm Önnek.

Sporttársi üdvözlettel: Ács Tibor

T. Ács Úr! Örülök, hogy

T. Ács Úr!

Örülök, hogy legalább valaki foglalkozik ezzel a siralmas helyzettel ami a labdarúgás körül kialakult, de ha egy mérkőzésről tudósítást ír akkor próbálja meg a valós dolgokat leírni. A két "edző" pályáralépett a második félidőben, bár szerencsére sérülés nem történt. Az eredmény sem 6:0 lett !
Bár ez a legkisebb probléma. Valóban el kellene gondolkodni azon, hogy is került az új tulajdonosok birtokába a csapat. Főleg itt a menedzser" úrra" gondolok. Ez az ember csak pénzt vett ki ebből az egészből. Ha a labdarúgás szeretetének legkisebb szikrája is van még benne akkor szó nélkül felál, minden jogot vissza ad a JSE-nek! Nem kellene még több ellenséget szerezni. Be kell látni kudarcot vallott! Viszont Jászberény nem teheti meg,hogy egy ilyen nagy múltú egyesület megye 3-ban induljon.

Össze kell fogni mindenkinek , mentsük meg a FOCIT !!!

Szerintem is az lenne a

Szerintem is az lenne a legjobb, ha végre a menedzser Úr belátná, hogy bizony ez őneki nem megy, hiszen nem tudott szponzorokat maga ill. a foci mellé állítani. A hírek szerint pont az ő személye taszította vissza azt a kevés támogatót is. A mai világban senki nem vesz már indulási lehetőséget, pláne megyei szinten. A városnak is igaza van, hogy ilyen formában nem ad pénzt. De mivel kivitték a focit Kft.-be (ki volt az okostojás aki engedte) nem szólhatnak bele működésébe, hiszen nincs benne résztulajdonuk ha jól tudom.
Szóval a "nagy csapat" hagyja itt az indulási jogot (jelen estben a folytatási lehetőséget) és új alapokra kell helyezni a focit berényben.

A béka f.....e alatt is van élet?!

Aki követte a berényi felnőtt labdarúgás leépülését a múlt évek "halál" tusáját, annak nem meglepetés a kialakult helyzet.
A Jász Sport FC néven szereplő Jászberényi felnőtt labdarúgó csapat akkor elvesztette presztízsét, amikor a jelenlegi tulajdonosok átvették az irányítást és a játékjogot kiemelték a JSE labdarúgó szakosztályból! A szakmai és menedzselési hiányosságok tömkelege gátolta a közösségi munkát, aminek hiánya a csapat mentális széteséséhez vezetett. A tulajdonosi kőr rosszul mérte fel a támogatói és szponzorációs lehetőségeket (több támogató nem vállalta fel) a személyi kérdések miatt a segítségét!
Az önkormányzat csak látszólag állt a csapat mellé , a pénzügyi támogatása csak a vegetáláshoz volt elég, így a tulajdonosok az elmúlt szezonokban nem tudtak megfelelő szinten tartani a volt siker szakosztályt.
Többszörösen sújtja a csapatunkat a tulajdonos társ a kispadon technikai vezetőként megjelölt személy viselkedése. Nem kellet volna a csapat közelébe engedni, mert ráment a csapat régebben megszerzett imázsa !
A csapat félkarú óriások és magától elszállt fiatalok gyülekezete! A fiatal játékosokból hiányzik az alázat az öregek meló után már csak ennyire képesek. Ja és a menedzsment a csapat alatt van több szinttel. A csapat szakmai vezetése és, a játékosok felkészültsége mentálisan enyhén szólva nem kielégítő! .
A szurkolók és focibarátok a gyenge teljesítések láttán a lelátóról szép-lassan elfogytak és elfordultak a szebb napokat látott berényi felnőtt labdarúgástól. A csapat zömébe helyi labdarúgók, akik a gerincet képviselik, ezek után kérdem én hol itt az alázat a szurkolókért és a városért?
A felnőtt csapatot és annak játékjogát a jelenlegi tulajdonosok az ingyen emelték ki a JSE szakosztályából jelen információm szerint, akkor mire számítanak?
Sajnos a sportágban befurakodott okos tojások (média guruk, leirt sportvezetők) elérték, hogy kivéreztessék a szebb napokat látott felnőtt labdarúgásunkat! A volt és a mai városvezetés pártpolitikai hadszíntérnek használta a területet és hathatós háttér munkával magára hagyták az amúgy is ezer sebből vérző felnőtt focit és így a stagnáló finanszírozás mellett a sportág mélyrepülésbe kezdett.
Javaslom az utánpótlás szakágnak ,hogy elkellene már ásni a csatabárdot nem jó ez az állapot senkinek ,mert aki nem éri el az Akadémiák szintjét ( 90 %) legalább egy hazai NB III-as csapatba folytathatná sport pályafutását. A város és a labdarúgásunk elöljáróinak nem lehet szemet hunyni a kialakult helyzetbe, ezért kompromisszum késséget kell mutatni egy siker sportág irányában!
Egy aggódó focibarát