Háromból két és fél ….
Nem kis erőfeszítéssel sikerült letakarítani a mintegy 1500 – 1600 m3 havat a jászberényi műfüves labdarúgó pályáról, így nem volt akadálya annak, hogy a berényi focisták elkezdjék felkészülésüket a tavaszi pontvadászatra.
Pesti József edző irányításával már januárban elkezdték az edzéseket a Jász Sport FC labdarúgói, azonban a focipálya alkalmatlansága miatt, a futófolyosón és a sportcsarnokban gyakoroltak. Ezen a héten aztán belevágtak, hiszen három előkészületi meccset is lejátszottak.
E meccsek eredményei sorrendben a következők:
Jász Sport FC - Jászfényszaru 5-0
Jász Sport FC – Heves 3-3
Jász Sport FC – Jászapáti 2-0
Pesti mester szerint az első meccs akár több számjegyű is lehetett volna, bár 1-0 –nál Papp Tamás, büntetőt fogott. Heves ellen – akik egyébiránt szintén a Mátra csoportban szerepelnek – az első félidőben kitűnően játszottak Lukácsiék, már 3-0 –ra vezettek, majd jöttek a cserék továbbá a vendégcsapat is belejött a játékba, így kiegyenlítettek a végére. Apáti ellen sem volt sétagalopp a meccs, hiszen a szomszédváros fiatal focistái nagyon jó benyomást keltettek.
Pesti József azt is elmondta, hogy az őszi keret szinte együtt van, Vidra Róbert (Vác) és Farkas Tamás (Kispest) kivételével, akik kölcsön voltak Berényben és visszamentek egyesületükhöz, mivel a csapatvezetés nem tartott rájuk igényt. Papp Tamás és Bárkányi Arnold Ceglédre szerződése nem jött létre, mivel a két egyesület nem tudott megegyezni a „kölcsönzési díjban”. Hamar Ádám Salgótarjánba távozása pedig, már régebben meghiúsult.
A szakvezető elmondta még, hogy a két távozó játékos helyett – minden valószínűség szerint – négy új focista érkezik kölcsön. Tatár Mezőkövesdről, Székesi, Simon és Bánáti pedig Vácról érkezik a Jászság fővárosába. Bánáti a csatársorban, a többiek pedig a középpályán kapnak majd szerepet. Egyébként a négy fiú az előkészületi meccseken már pályára lépett.
A héten folytatódik a felkészülés és szombaton (febr. 20.-án) Jászárokszállás megyei I. osztályban szereplő csapata lesz az edzőpartner a műfüves pályán 11 órától.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges



16°C















.preview.jpg)


.preview.jpg)


.preview.jpg)




.preview.jpg)
.preview.jpg)



.preview.jpg)

.preview.jpg)
.preview.jpg)







.preview.jpg)





.preview.jpg)
.preview.jpg)


.preview.jpg)




.preview.jpg)
.preview.jpg)

























Hozzászólások
ÉN LEÍROM
ÉN LEÍROM A NEVET AKIRE TE GONDOLTÁL:TAMÁS ZOLTÁN
OSZTJA AZ ÉSZT A HELYI SPORTBAN!
CSAK AZ A BAJ,HOGY ENNYI FELÉ NEM LEHET!
+:HA OSZTOGATJA AKKOR NEKI MI MARAD?
A béka f..... alatt is van élet!
Sajnos tudom és azt is, hogy a felnőtt és az utánpótlás között kik okozták a káoszt. Az egyik firkász objektumból indult ki minden, ahol levezényelték a be rényi foci álmok futását egyes városi elöljárók asszisztálásával. Ezek után mondja valaki, hogy a zöldgyepen játsszák a labdarúgást!
PIETRONAK
IGAZAD VAN SOK MINDENBEN ÉS JÓL ÉRTESÜLT VAGY!
EGY VALAMIT NEM TUDSZ!
A JÁSZBERÉNYI ÖNKORMÁNYZAT NEM AKARJA MEGFELELŐ MÉRTÉKBEN TÁMOGATNI A HELYI FELNŐTT LABDARÚGÁST!
AZ UTÁNPÓTLÁS A MINDEN!
RÖVIDTÁVON JÓ EZ,DE A KINEVELT FIATALOKKAL MI LESZ,HA NEM TUDJA MAGASABB SZINTEN FOLYTATNI? KIS PÁLYA VAGY MEGYEI 2?!
EZ ÍGY SOK MINDENT ELMOND AZ UTÁNPÓTLÁS VEZETÉSÉRŐL!
KÖZVETVE VAGY KÖZVETLENÜL AZ ANYAGI HASZONSZERZÉS MOTIVÁLJA ŐKET?
TALÁN IGEN VAGY CSAK UNALOMŰZÉS?
MÁR RÉGEN KELLETT VOLNA EGY CSAPATOT INDÍTANI ALACSONYABB OSZTÁLYBAN, AZ UTÁNPÓTLÁS KORBÓL KINŐTT FIATALOKNAK!
ÍGY LEHETNE(LEHETETT VOLNA) JÖVŐJE A JÁSZBERÉNYI LABDARÚGÁSNAK!
Szezon végén visszaadják
T. Petiro! Már nem kell javasolnod, mert Váczi úrék jelezték, hogy csak a szezon végéig csinálják. De mi lesz utána? Pénz nem lesz csak az Önkormányzat minimális (vagy az sem) támogatása és kész. Majd jönnek az ifisták mint Apátin és lesz megyei I. de lehet, hogy megyei II. osztály.
A sikeres közelmúlt "árnyékába " vergődünk?!
Sajnálom a két csupa szív játékost (Papp Tomit és Bárkányít) hogy, a két klub vezetése nem tudott megegyezni. Az nb.3. hu, fórumán a hozzá szólásokból érzékelem, már megint több havi bérrel tartoznak a játékosoknak. Kérdem én egy földi halandó egy pici sportszakmai múlttal a hátam mögött, mért nem lehet a kompromisszum késséggel kezelni a helyzetet, hogy a játékos is jól járjon és a klub anyagi helyzete is rentábilis legyen?! Az előző tudósításokból tudom, hogy a tulajdonosok még a szezon végéig biztosítják a tisztes helytállást, akkor mért gördítenek akadályt azoknak a játékosoknak, akik több éven keresztül húzták az igát jóban –rosszban? Hol itt a szakmaiság!
Volna egy javaslatom a helyzetkezelésre: A felnőtt labdarúgást vissza kellene helyezni a JSE kezelésében még nem késő! Ha már a tulajdonosok nem találtak szponzorokat (támogatókat) hogy a magasabb színvonalú labdarúgást mutassanak fel a berényi felnőtt labdarúgás égisze alatt.
Üzenném a tulajdonosoknak,nem kellene megmentő szerepkörében tetcelegni, hanem felállni és átadni a „marsall” botot és lehetőséget adni egy ígéretes jövő érdekében!
20.-án kiesésre készülő csapatok csatája
Szép mérkőzésre számíthatunk!
Egy olyan edző aki alkalmatlan a mezőnyjátékosok felkészítésére és egy vérbeli pályaedző!
Jászberényben megfelelő vezetésnél,az ilyen edzők szóba sem kerültek, mint vezetőedző!
Sok nevetés,"látványos" megoldások....,főleg a kispadokon!
Jobb lesz mint a SAS kabaré!
Menjünk ki sokan,nevessünk jó nagyokat!
Az is igaz,hogy a kiesésre is fel kell készülni mindkét "csapatnak"!!!!!!!!!
Az elvégzett edzésmunkáért kapnak az edzők fizetést,nem a bent maradásért!