Jégsport

Van képem hozzá... - Krém a jégen

A hétvégén harmadszor rendezték meg a az OTP Jég-rém show-ját, ahol a jeges sport legkiválóbb hazai képviselői és a jászberényiek adtak egymásnak randevút a SZIE melletti jégpályán. Az OTP jászberényi fiókja segítségével létrejött családi délelőttön senki sem unatkozott, hiszen nemcsak remek bemutatókat lehetett végignézni, hanem aki akart, az korcsolyát is csatolhatott és maga is jégre léphetett. Talán írói munkásságom nem legjobban sikerült mondata lenne, ha azt írnám a pár óra úgy elsuhant, mint egy jó gyorskorcsolya… Inkább beszéljenek Szalai György fotói, akinek a legjobb programokról mindig van képe. >

Ismét győztek a Harcosok

Második hazai mérkőzését is megnyerte a Teljesen Amatőr Jégkorong Bajnokságban (TAJB) induló Jászberényi Harcosok csapata vasárnap este. Ezúttal az Újpesti Ragadozók együttesét múlták felül 4-2 arányban. >

Újra hazai jégen


A Jászberény HC január 21-én lejátszotta első idei szezonbeli hazai mérkőzését. A jászsági alakulat az Óbudai Egyetem csapatát látta vendégül. A mérkőzést nagy várakozás előzte meg, ugyanis közel egy éve nem játszott hazai pályán Jászberény első számú jégkorongcsapata, ezért ennek megfelelően több száz szurkoló látogatott ki az eseményre. >

Van képem hozzá... - Jégszilánkok

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Budapesten az év első és egyben talán legjelentősebb hazai sporteseményét a gyorskorcsolyázók összetett Európa Bajnokságát. Nem hiszem, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy van a világon még egy olyan jégpálya, ami ilyen csodálatos környezetben fekszik. Mert a városligeti Műjégpálya környezetéhez foghatót sehol a világon nem lehet fellelni. Sajnos a versenyen Szöllősi Szabolcs – a felkészülését sérülés hátráltatta, ezért nem tudott indulni – Jászberény kiválósága, a jelenlegi legjobb férfi gyorskorcsolyázó nem vett részt. Ott volt viszont Gémesi Balázs... >

Az „A” csapat mellett, a „B” is jégre lépett …


Arról már korábban hírt adtunk, hogy a Jászberény HC, vagyis városunk „A” csapata az amatőr jégkorong bajnokságában az elmúlt hétvégén folytatta a pontvadászatot. Természetesen a „B” csapat a Warriors, is teszi a dolgát. Két meccs is van már a hátuk mögött. >

Győzelem a Legio felett


Alig kezdődött el 2012. a kosárlabdázók után jégkorongcsapatunk is harcba szállt. Január 7-én ui. egy újabb bajnoki mérkőzés várt a Jászberény HC csapatára, ezúttal Kaposváron, a Legio Sopianae ellen. >

Vereség a fővárosban

A Jászberény HC a november 17-én Pesterzsébeten megrendezésre került harmadik bajnoki mérkőzésén legyőzőjére akadt. Ez az összecsapás egyébként a bajnoki kiírás szerint eredetileg Jászberényben került volna megrendezésre, de berényi jég hiányában a jászsági hokisok kénytelen voltak átadni ellenfelüknek a hazai pálya előnyét. >

Újabb fölényes győzelem


A Jászberény HC második bajnoki mérkőzését a Szittyák Miskolc-Debrecen csapata vendégeként játszotta a debreceni Jégcsarnokban november 5-én. >

Győzelemmel kezdte a bajnokságot a Jászberény HC

Jászberény első számú jégkorongcsapatának október 16-án elkezdődött a Nemzeti Amatőr Jégkorong Bajnokság (NAJB). Elsőként a tengerentúli hokisokból álló Legends csapatának vendégeként léptek jégre a berényiek a fővárosi Jégpalotában. Az idei szezonban egy újabb volt "leheles" OB I-es bajnok csatlakozott a csapathoz (Szajka György és Balla Tibor mellé) Bató "Acél" András személyében. >

A hőség ellenére is jéghokiztak ….

Gondolt egyet Jászberény 2. számú amatőr jégkorong csapata a Harcosok és a rekkenő hőség ellenére jéghokizni indultak a hétvégén. >

Ezüstérmesek a HARCOSOK!


Jászberény 2. számú jégkorong csapata a Harcosok, 2. helyen végeztek a Teljesen Amatőr Jégkorong Bajnokságban. >

Berényi Fókák a Papp László Sport Arénában.

Vasárnap eljött, amit a Jászberényi Fókák U8-as csapattagjai oly régóta vártak, ugyanis - mint ahogyan arról korábban már beszámoltunk - megkapták a lehetőséget, hogy a Budapesti Divízió I-es Jégkorong Világbajnokságon felkísérjék a magyar válogatott játékosait a pályára. >

Tartalom átvétel