Baseball

Banditáink „akcióban”...


A Jászságban nem mondható igazából hagyományos sportnak a baseball, pedig Jászberényben már 12 éves múltra tekint vissza. A tagok már több NB I-es, és NB II-es eredménnyel is büszkélkedhetnek. Ennek fényében nem meglepő, ha megkezdődött az utánpótlás képzése. >

Sikeres tagtoborzó hétvége, indul a baseballszezon

Mint azt már sokan tudták, Jászberényben újra megkezdődött a baseball utánpótlás toborzása.Az elmúlt héten három jászberényi általános iskolát látogattunk meg Bánkuti Mihály és Kovács Balázs vezérletével, és megpróbáltuk csapatunkhoz csábítani a gyerekeket, minden elvárásainkat felülmúlva, igen nagy sikerrel. >

Baseball: dupla siker

Az elmúlt két hétvégén elkezdődött az idei baseball idény. Két hete, amíg az amerikaifocisok itthon oktatták a debrecenieket, addig a Jászberény Stinky Sox baseball csapata Debrecenbe látogatott az NB2 nyitómeccsén, majd az elmúlt hétvégén a tavalyi másodosztályú bajnokkal, az idén már a Magyar Kupából búcsúztatott Hungarian Astrosszal mérkőzött meg csapatunk. Lássuk a két mérkőzés összefoglalóját: >

Baseball Magyar Kupa: Jászberény a négy között

A tavasszal együtt elkezdődött az idei baseball szezon is, ahol a Magyar Kupa selejteztetőivel kezdték az idényt baseballosaink. Az idei sorsolás a Magyar kupában igen szerencsésnek mondható a Jászberény Stinky Sox csapatának, hiszen az egyik olyan csoportba kapott besorolást, ahol csak két csapat mérkőzött meg, ráadásul azonos osztálybeli ellenféllel, a Hungarian Astros csapatával kellett játszani a továbbjutásért. >

Kezdődik a baseball szezon

Vasárnap baseball Magyar Kupa selejtező lesz Jászberényben - jött a hír a Jászberény Stinky Sox háza tájáról. >

Slowpitch Softball teremtorna

Múlt hét pénteken a Jászberény Stinky Sox részt vett a Magyar Országos Baseball és Softball szövetség által, a Nagykovácsi Amerikai Iskolában szervezett Slowpitch Softball teremtornán, melyre nem csak női, hanem vegyes csapatok is nevezhettek, illetve az egyéni jelentkezők csatlakozhattak a nevezett csapatokhoz. >

Stinky Sox - most erőt és híveket gyűjtenek

Mostanában kevesebbet hallottunk városunk kedvenc baseball csapatról, a Stinky Sox-ról. Mint Kovács Balázstól, a klub elnökétől megtudtuk, fiúknak nem teljesen úgy sikerültek az elmúlt hónapok, ahogy azt szerették volna. >

A visszavágón javíthatnak

Nem sikerült a győzelem a Jászberény Stinky Sox csapatának a rájátszás első mérkőzésén.
A Hungarian Astros elleni, 2 győzelemig tartó elődöntő első meccsét a budapestiek nyerték 15:5 arányban. >

Hölgyeket is várnak!

Tagfelvételt hirdet a jászberényi Stinky Sox baseball csapat, ám nemcsak fiúkat, hanem ifjú hölgyeket is szeretnének arra rávenni arra, hogy ragadják meg az ütők végét. A baseball női változata a softball, melyet Stinky-ék most szeretnének Jászberényben meghonosítani. >

Nem sikerült a négy közé jutás

Az elmúlt hétvégén Jászberényben rendezték baseball Magyar Kupa egyik selejtező csoportját. A Stinky Sox vendége ezúttal egy helyett két csapat volt, a Vác és a Debrecen, és körmérkőzésekkel döntötték el a csoport első helyét. >

Fontos mérkőzések előtt a Stinky Sox

Baseball Magyar Kupa selejtezőre kerül sor Jászberényben, 2009.augusztus 23-án vasárnap! Tét a legjobb 4 közé jutás, hiszen a csoport első helyezettje jut a Final Four-ba. >

Ütős kis ajánlat

Az köztudott, hogy a jászberényi Stinky Sox nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, és folyamatosan toborozza a baseball iránt érdeklődő ifjakat. Most azonban még szélesebbre tárják a sport jászberényi fellegvárának kapuit, hiszen női szakosztály életre hívására adták fejüket. >

Tartalom átvétel