Nagypálya

Nincs folytatás a Magyar Kupában…

Nem termett babér a jászberényi labdarúgócsapatnak az NB II-es Cegléd ellen. Valószínű előre érezte ezt Pesti József edző, hiszen a vasárnapi (3-1 az FTC II. ellen) győztes csapatból csak Gulyás játszott végig, Vaszicsku és Bárkányi pedig egy félidőt. Így nem csoda, hogy a jobbára az ifikből álló gárda sima vereséget szenvedett. >

Jászberényben maradt az egyik Rétsági Kupa….

Alig pár nap és befejeződik a Jászberényi Nyár, de ez a rendezvénysorozat nem lenne teljes, ha nem rendezték volna meg a hagyományos, nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornát. A focikedvelők nagy örömére természetesen az idén is helyt kapott, amit természetesen a nagy tiszteletnek örvendő nagyszerű játékos és edző Rétsági Gyula emlékére rendeztek.Képek a Galériában! >

Jobbak voltunk a kis Fradinál….

A hét elején még 300 körüli FTC drukkerre számítottak a jászberényi labdarúgócsapat vezetői – így informálták őket – ám vasárnap délután, üresen maradt a vendégszektor. A hazai oldalon viszont kellemes meglepetésre mintegy 400 -an foglaltak helyet. A fiúk meg is hálálták a biztatást, hiszen magabiztos győzelmet arattak az FTC tartalékcsapata ellen. >

12-es volt a meccs…

A megyei Magyar Kupa selejtező mérkőzésen nem jelentett különösebb akadályt Alattyán labdarúgó csapata, a jászberényi focisták számára, hiszen - úgy mint régen a grundon - úgymond 12-es volt a meccs, félidőben kapucsere. Alattyánon is így történt vasárnap délután. >

Jánoshidán maradt az Euro-Novex Kupa

Visszavágott Jánoshida labdarúgó csapata a Jász Foci FC Jászberény csapatának a múlt szerdán elszenvedett berényi vereségért. Jókor tette mivel ezzel a győzelemmel otthon tartotta a Sziráki Károly által felajánlott Euró-Novex Kupát. >

9 gól a három harmadban...

A címről és a számszerű eredményről nem kell arra gondolni, hogy szerdán délután Jászberényben jéghoki meccs zajlott, (de jó is lenne) csupán a focisták gyakoroltak a közelgő őszi szezonra, ilyen formációban. Azt hogy 3 x 30 percet játszottak, szakmai dolgok indokolták, hiszen így mindhárom kapus elmondhatja, hogy védett egy „félidőt”, no meg a többi csere játékos is szóhoz jutott egy-egy harmadon át. >

Még csak Vaszicsku érzi a kaput

A múlt heti cikkünkben felvázoltuk a jászberényi labdarúgócsapat felkészülési menetrendjét, köztük a jánoshidai tornát is. Akkor azt írtuk, hogy a Molnár Ferenc Emléktornán szerepelnek a berényi focisták. Így is történt, de a pontosság kedvéért helyesbítenünk kell, mivel valóban a népszerű polgármesterre és focirajongóra emlékeztek, ám az utóbbi években, immár Euró-Novex Kupa a labdarúgó torna neve. >

Ha így folytatódna, nem lenne baj...

Néhány napja – e lap hasábjain – már közreadtuk, hogy az MLSZ elfogadta a JSE nevezését, azaz városunk labdarúgó csapata, az őszi szezontól az NB III-ban folytathatja a küzdelemsorozatot. Akkor még azt írtuk, hogy igen szűk a keret, ezért játékosokat keres Váczi Gyula. Úgy látszik sikerrel járt, hiszen több új focista kapott helyet Gyöngyösön, az első felkészülési mérkőzésen.
Gyöngyös – Jászberény 2-3 >

Zöld út az NB III-ba

Az már rég köztudott, – magunk is többször hírül adtuk – hogy Jászberény labdarúgó csapata búcsút mondott a Nemzeti Bajnokság II. osztályának. Így nem maradt más választás, mint az NB III-as indulás lehetősége. Nos annak rendje-módja szerint be is adták a nevezést, ám a részvételhez szükséges dokumentumok közül még hiányzott egy-két fontosabb darab. Valami az utánpótlás csapat szerepeltetésében nem volt egészen egyértelmű, így az MLSZ hiánypótlásra kötelezte a berényi vezetést. >

Válság, stáb nélkül - avagy ki csinál csapatot?

Alig egy éve lesz annak, hogy Jászberény labdarúgó csapata Földesi Károly edző vezetésével ismét nekivágott az NB II-nek. Nagy terveket szőttek akkor, hiszen új befektetőről beszéltek: stabil bennmaradás az NB II-ben, stadion felújítás, sőt még bevásárló- illetve sportközpont- féleségről is szólt a fáma. Mint tudjuk az elképzelés álom maradt, hiszen nem jött össze a dolog, sőt a „befektetők” – számunkra ismeretlen oknál fogva – sértődötten hagyták el a Jászság fővárosát. >

A zöld gyepen kiesett, de lehet, hogy marad a JSE?

Az elmúlt hétvégén, szombaton – amiről mi is beszámoltunk – befejeződött a küzdelemsorozat a labdarúgó NB II-ben is. Kiesett három csapat, nevezetesen az ESMTK, a Jászberényi SE és Tököl gárdája. Ám úgy hírlik, talán mégis maradhatnak a kiesők. Legalábbis Váczi Gyula, a JSE felnőtt labdarúgó csapatát működtető kft. egyik tulajdonosa, ill. edzője így tudja. Az alábbi hangfelvételből kiderül, hogy honnan van ez az értesülés és mi várható a továbbiakban…….

Győzelemmel búcsúzott az NB II-től a JSE

Már a mérkőzés elején a „nézőseregből” lehetett sejteni – lehettek vagy százan – hogy nem kell lerágni a körmünket a focimeccs alatt. Sajnos igazunk lett, de a három pont végül is csak Jászberényben maradt. >

Tartalom átvétel