Kosárlabda

JKSE - A keret ugyan változott, az elhivatottság állandó

Az előző szezon május végi befejezését követően, nemrég ismét összegyűltek a jászberényi kosarasok, hiszen ezen a napon kezdődött meg a következő idényre való felkészülés. Amint az ilyenkor lenni szokott, történtek változások a keretben, de a vezetőség igyekezett a tavalyi csapat magját maradásra bírni... >

Streetball

A Jászberényi Nyár rendezvénysorozatában ezúttal is helyet kapott a Streetball bajnokság, amit ezúttal is, a Liska József Erősáramú Szakközépiskola udvarán rendeztek. Ezt magyarosan utcai kosárlabdának is nevezik, amit a kosárlabda őshazájából, Amerikából „mentettek át”. Az USA-ban nagy divat a streetball, az utcán vagy inkább kisebb tereken, nagyon sok fiatalember kosárlabdázik. >

Horváth Balázs - Újabb célok fogalmazódtak meg

A 2008/2009.-es szezon 5. helyezése után a legutóbbi idény végén bronzérmes lett Jászberény kosárlabdacsapata. Kollégánk Budai Levente a csapat edzőjével, Horváth Balázzsal beszélgetett. Szó volt múltról, győzelmekről, vereségekről, s a reménybeli sikeres folytatásról is… >

Horváth Csaba: „Évekig kék-fehér mezben? Miért ne?!”

Bár a bajnokság befejeződött, Jászberény kosárlabdát kedvelő lakossága számára remélhetőleg érdekes lehet ebben az időszakban is a JKSE egyik fontos láncszemével, Horváth Csabával való megismerkedés. Csaba ugyan csak decemberben csatlakozott a kerethez, de azóta sokat tett annak érdekében, hogy szép sikereket érjen el az együttessel. A beszélgetésünkből többek között az is kiderül, mit is gondol a végül harmadik helyezést eredményező idényről. >

Tisztújítás a kosarasoknál

2010 június 29-én megtartotta évi rendes közgyűlését a Jászberényi Kosárlabda SE. Első napirendi pontként, az elnöki beszámoló hangzott el, értékelve az elmúlt időszak munkáját, eredményeit. A beszámoló kitért, az elkövetkező időszak célkitűzéseire. A beszámoló elfogadását követően, tisztújításra került sor... >

A gyűrű urai

Május 29-én (szombaton) elbúcsúztak a szezontól a jászberényi kosarasok és sportbarátok. A program első felében bemutatkoztak az utánpótlás-csapatok, majd 18:30-tól a legnagyobb érdeklődést Kovács Kornél és Lo Elhadji Malick búcsúmeccse, a JKSE - Pekosi-Hegyvidék vegyes csapata közötti összecsapás jelentette. >

Bronzérmes a jászberényi kosárcsapat!

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, pénteken az ezüstéremért játszottak a berényi kosarasok. Ezúttal a Bonyhádi KSE csapata látogatott városunkba, s előzetesen tudni lehetett, abban az esetben lehet meg a második hely, ha legalább öt ponttal nyernek a mieink.A kezdés ennek megfelelően is alakult, hiszen a fiúk igyekeztek az első pillanattól kezdve irányítani az eseményeket, s a szurkolói támogatásnak is köszönhetően jelentős előnyhöz jutottak a hazaiak. >

Egy győzelemre az ezüstéremtől!

A vasárnap Nagykanizsán vendégszereplő jászberényi kosarasok nem kisebb téttel a vállukon léptek parkettre, mint azzal a tudattal, hogy ha megnyerik a találkozót, az utolsó fordulóban a második helyért játszhatnak. >

Nagykanizsa - JKSE 69-89

A jászberényi kosarasok győzelme azt jelenti, hogy ha az utolsó - itthon játszott - mérkőzésüket is sikerrel veszik, második helyen végezhetnek a rájátszásban.

Nagyszerű hazai siker!

A Sopron ellen elszenvedett egypontos vereséget (88-87) követően ismét hazai pályán léptek pályára a jászberényi kosarasok. Az aktuális ellenfélben a Veszprémi Egyetem gárdáját tisztelhettük. A találkozó megkezdése előtt kíváncsian várta a hazai publikum, vajon sikerül-e a Veszprémben elszenvedett vereséget (99-89) győzelemmel feledtetni. Mint az kiderült, megtörtént a javítás, de ne szaladjunk ennyire előre! Lássuk, hogyan is alakult a meccs! >

Kovács Attila: A szurkolók megérdemlik, hogy a végéig teljes odaadással küzdjünk!

Mint az előzőekben írtuk, roppant kiélezett mérkőzésen 88-87-re kikapott a Jászberényi KSE gárdája a soproni székhelyű SMAFC-NYME otthonában. A találkozó lefújása után Budai Levente kollégánk Kovács Attilát, a JKSE játékosát kérdezte... >

Kosárlabda: mostantól a szép búcsú lehet a cél...

Pénteken este Sopronba látogatott a jászberényi kosárcsapat. A kezdést megelőzően nagyon egyszerű volt a képlet: győzelem esetén továbbra is a bajnokaspiránsok közé sorolható a JKSE, ellenkező esetben kiszáll a versenyfutásból... >

Tartalom átvétel