Kosárlabda

Ezért érdemes jászberényi kosárlabda-mérkőzésre kilátogatni!

A rájátszás harmadik fordulójában a Nagykanizsa látogatott városunkba. Az előzetes esélylatolgatások alapján roppant kiélezett összecsapásra volt kilátás, hiszen a mieink a Veszprémben elszenvedett vereség miatt nem lehettek teljesen elégedettek, a vendégek azonban a legutóbbi meccsüket megnyerték. Mint kiderült, nem tévedtek azok, akik izgalmakra számítottak... >

Nagy kár ezért a vereségért!

A rájátszás második fordulójában Veszprémbe látogatott a jászberényi kosárlabda-csapat. Az előzetes esélylatolgatások alapján nem számíthattunk könnyű mérkőzésre, de abban bíztunk, sikerül győzelemnek örülnünk a találkozó lefújását követően. Sajnos nem ez történt, s a vereség miatt lépéshátrányba kerültek a Bonyháddal és a Szegeddel szemben a srácok. Reméljük, sikerül. Lássuk, hogyan alakult a rangadó! >

Megvan a sikeres kezdés!

Az alapszakaszt követően pénteken este elkezdődött a rájátszás is a jászberényi kosárlabdázók számára. A sorsolás viszonylag jól alakult a mieink szempontjából, hiszen a Nyugati-csoport negyedik helyezettje, a soproni székhelyű SMAFC-NYME ellen mérték össze elsőként az erejüket a vendéglátók. Bár a játék nem mindig volt gördülékeny, s akadtak benne hibák, végül győzelemnek örülhetett a hazai publikum! Lássuk, hogyan alakult a mérkőzés! >

Veresége ellenére első helyen zárta az alapszakaszt a JKSE

Vereséggel búcsúzott az alapszakasztól a JKSE hétvégén, Hódmezővásárhelyen. Az eredmény elsősorban a második negyedben mutatott gyenge támadó játékunknak köszönhető, hiszen ekkor mindössze 9 pontot dobtunk 26 kapott ellenében, így a félidőben 21 pontos hátránnyal fordultunk. >

Megvan az alapszakasz-győzelem!

A rájátszás kezdetét megelőzően az utolsó előtti találkozóra került sor, s a jászberényiek soros mérkőzését ezúttal Baján rendezték meg. A hazaiak a Keleti-csoportban közvetlenül az élmezőny mögött helyezkednek el, hiszen a mieink elleni ütközetet megelőzően az 5. helyet foglalták el a tabellán – vagyis épphogy lemaradnak a felsőházi rájátszásról. Ez a veszély szerencsére, a jászberényi kosárcsapatot nem fenyegeti, sőt a Baja elleni siker a jövő heti hódmezővásárhelyi vendégszereplés eredményétől függetlenül alapszakasz-győzelmet jelentene – illetve mint kiderült, jelentett is. >

Gyorshír: Bajai Bácska - JKSE 59-84.

Ezzel a győzelemmel eldőlt, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül, Jászberény kosárlabda csapata lett az NB I/B Keleti csoportjának bajnoka. Részletekkel később jövünk.

Wehner Zoltán: ’’A szezonkezdet óta tudom, bajnokesélyesek vagyunk!”

Wehner Zoltán ugyan csak augusztus óta szerepel a jászberényi kosárlabda-csapatban, a szurkolók számára mégis ő az egyik kedvenc játékos, hiszen azon túl, hogy nagyszerű képességekkel rendelkezik – nem véletlenül szerepelt több élvonalbeli csapatban is -, közvetlen a viszonya a sportbarátokkal és környezetével is. A szezon során – valószínűleg részben az előbb említettek miatt - gyorsan beilleszkedett a csapatba, s a tökéletesen összecsiszolódott csapatmunkának és nem mellékesen a remek eredményeknek köszönhetően biztató a jelenlegi helyzet a kosárlabdát illetően. Ezen előzmények után kíváncsi voltam, Zoli hogyan értékeli az idény eddigi részét, s egyáltalán, ki rejtőzik a sikeréhes kosárlabdázó mögött. Wehner Zolival beszélgettünk a múltról, a jelenről és a – reménybeli – jövőről is. >

Újabb kettős siker!

A nyögvenyelős szolnoki mérkőzést követően ezúttal hazai pályán szerepeltek Jászberény kosárlabdázói, s az aktuális ellenfélben az EKF Hész csapatát tisztelhettük. Ahogy arra számítani lehetett, nem volt könnyű dolga a mieinknek, de végül megérdemelt győzelmet arattak a fiúk! Lássuk, hogyan is tették mindezt! >

Nem csúsztunk el az "Olaj"-on!

Városunk kosárlabda-csapata ezúttal vasárnapi napon lépett pályára, méghozzá idegenben. A találkozónak külön pikantériát adott, hogy megyei rangadóra került sor - a Szolnok elleni meccsek minden körülmények között különös jelentőségűek a jászberényi sportéletben. Ahogy abban a szépszámú berényi szurkolói tábor reménykedett, a mieink sikerével zárult az összecsapás, de ez egyáltalán nem volt könnyed ujjgyakorlat. Lássuk, hogyan sikerült győzelmet aratnia a JKSE-nek! >

Az utánpótlás-nevelés újabb sikere!

Mostanában nem panaszkodhatunk a JKSE felnőtt kosarasaira, sorra szállítják a nagyszerű eredményeket. Szerencsére az utánpótlás nevelés is remek munkát végez, amit legutóbb a Serdülő "A" korcsoportos (1996-os születésű) kosarasok bizonyítottak, akik óriási sikert elérve egyenes ágon bejutottak az ország legjobb 16 csapata közé. Ezzel, az utánpótlás-nevelést figyelembe véve, a JKSE egyik legsikeresebb évében járunk ! Lássuk, hogyan jutottak el idáig a fiatalok! >

Csodálatos győzelem volt!

Ahogy azt már a kezdés előtt biztosan tudtuk, nagyon fontos mérkőzés várt a mieinkre. A szegediek elleni kosármeccsen nagy lépést tehettünk az alapszakasz megnyerése felé vezető úton, s abból kiindulva, hogy kifejezetten rossz játékkal is szoros eredményt értek el a fiúk az idegenbeli mérkőzésen (95-87-es vereség), joggal bizakodhattunk a visszavágás reményében. A remény ezúttal valósággal párosult, s egészen elképesztő játékkal, fölényes győzelmet aratott a JKSE legénysége! Lássuk, hogyan is alakult a találkozó! >

Kovács Attila: ”Rajtunk nem fog múlni!”

Ha valaki nem volt ott a helyszínen, videótárunkban (jobbra a kis képre kattintva) megtekintheti a berényi kosarasok múlt heti Magyar Kupa mérkőzését. Az izgalmas meccs pillanatait érdemes utólag is végigkísérni, ám Horváth Balázs fiai számára ez már múltidő. A remek helytállást követően ők már újabb feladat előtt állnak. >

Tartalom átvétel