Kosárlabda

Két (ünnep)nap a kosárbarátok számára

Mint ahogy arról már korábban szót ejtettünk, ezen a hétvégén országos jelentőségű kosárlabda-torna kerül megrendezésre. A legutóbbi cikk óta az is kiderült, hogy a Soproni Tigriseknek némi nehézségek árán ugyan, de végül sikerült megőriznie az Újbuda TC ellen az első találkozón kiharcolt huszonnégy pontos előnyt (90-66). Mindez azt jelenti, hogy a négyes döntőbe jutás a húszpontos veresége (71-91) ellenére is összejött az NB II-es csapatnak, ezzel pedig fennállásának legnagyobb sikerét érte el a dunántúli gárda. A sorsolás szerencsés alakulásával a berényi játékosok velük mérik össze az erejüket. >

Szombaton 18.30 - kor kezd a JKSE a jászberényi kupadöntőben

Amint arról már korábban is szót ejtettünk, a következő hétvégén, azaz január 9.-én és -10.-én nagyszabású kosárlabda torna lesz Jászberényben. Itt rendezik ugyanis a Hepp-kupa négyes döntőjét. Nagyban folyik tehát a rendezéssel kapcsolatos szervezés, a JKSE vezetés részéről. Szerencsénkre Nagy József, a helyi NB I/B-és kosárlabda egyesület elnöke szakított ránk egy kis időt, így máris közreadjuk a beszélgetés legfontosabb részleteit. >

Ez méltó búcsú volt az évtől!

Ahogy arról már korábban is esett szó, vasárnap este játszotta le a jászberényi kosárlabda-csapat az év utolsó mérkőzését. A találkozóról már a kezdést megelőzően is az volt az érdeklődők érzése, hogy kiélezett összecsapás várható ezen az estén, hiszen az az EnterNet Vásárhely látogatott városunkba, amely gárda a JKSE-hez hasonlóan tíz meccs után mindössze két vereséget szenvedett. >

Négy között a JKSE

Tegnap este lejátszotta visszavágó mérkőzését Jászberény kosárlabda csapata Törökbálinton. Horváth Balázs együttese ezúttal 91-76 arányban bizonyult jobbnak az ELITE Basket gárdájánál, így kettős győzelemmel a legjobb négy közé jutottak a Hepp kupában. A négyes döntő lebonyolítására a jászberényi csapat is beadta pályázatát, így remény van rá, hogy a finálét Jászberényben rendezik 2010. január 9-10.-én.

Sikeres bajnoki a kupavisszavágó előtt

Városunk kosárcsapata ezúttal vasárnap este lépett parkettre, és az aktuális ellenfélben a Bajai Bácska gárdáját tisztelhette. A szoros első félidőt követően biztos győzelmet arattak a fiúk, s ami legalább ennyire fontos velük kapcsolatban, kezdenek kilábalni az egri vereség okozta sokkból. Lássuk, hogyan alakult a mérkőzés pontosan! >

Fél lábbal a döntőben!

Szokatlan időpontban, kedden este léptek pályára a berényi kosarasok. Ezúttal kupamérkőzésnek lehettek tanúi mindazok, akik kilátogattak a találkozóra. Sajnos nagyon kevesen voltak kíváncsiak a mérkőzésre, pedig érdemes lett volna megtekinteni, hogyan aratnak fölényes győzelmet a mieink! >

Kár ezért a vereségért!

Múlt vasárnap délután Egerben lépett pályára városunk kosárlabda-csapata. Az előjelek alapján nehéz mérkőzésre volt kilátás, hiszen a hazaiak a mieinkhez hasonlóan mindössze egy vereséget szenvedtek, ám a berényi szimpatizánsok bíztak benne, hogy sikerülni fog győzelmet aratni. Sajnos hiú ábránd volt ezúttal azt hinni, hogy sikerrel abszolválják majd a fiúk ezt a rangadót. Lássuk, hogyan alakult pontosan az összecsapás! >

Az ELITE Basket a következő ellenfél ….

Amiről már korábban beszámoltunk Jászberény kosárlabda csapata a Debreceni Egyetem csapatát legyőzve, a legjobb nyolc közé került a Hepp-kupában. Nos megtörtént az újabb sorsolás, a JKSE ellenfele a törökbálinti ELITE Basket gárdája lesz. >

A legjobb nyolc között a kosarasok

A legjobb nyolc közé került Jászberény kosárlabda csapata a HEPP Kupában, miután tegnap este 100-70 arányban legyőzte a Debreceni Egyetem csapatát. >

Ismét a régi úton

A szegedi vereséget (87-95) követően hazai pályán igyekeztek kiköszörülni a csorbát a jászberényi kosárlabdázók. Ennél jobb ellenfelet a megyei rivális szolnokiaknál keresve sem találhattak volna. Az egyre javuló védekezésnek köszönhetően sima győzelmet aratott a JKSE, és egyben meggyőzte szurkolóit, hogy a múlt heti vendégszereplés csak kisiklás volt! Lássuk, hogyan is alakult a mérkőzés! >

Gudmon András: "Célunk a csillagos ég!"

A jászberényi kosárlabda az elmúlt években egyre feljebb és feljebb kapaszkodott, s a most zajló bajnokságra eljutott oda a város, hogy egy kifejezetten erős, sokak szerint komoly feljutási eséllyel rendelkező csapattal rendelkezzen. Az eddigi sikertörténet előzményeiről, jelenjéről és reménybeli jövőjéről a JKSE legrégebbi csapattagjával, Gudmon Andrissal beszélgettünk. >

Megszakadt a nagy sorozat

Városunk kosárlabdázói aktuális mérkőzését péntek este Szegeden, a Dél Konstrukt-Szedeák otthonában játszották. Ahogy arra a találkozót megelőzően számítani lehetett, feszült hangulat és kiélezett összecsapás jellemezte a meccset. Sajnos ezúttal a mieink tűntek idegesebbnek, ami az eredményen is meglátszott... Lássuk, mit is jelent ez pontosan! >

Tartalom átvétel