Kosárlabda

A felnőttek sikerszériája még nem érte el a fiatalokat...

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Jászberényi Kosárlabda SE nagy csapata fölényes győzelmet aratott az Óbudai Kaszások ellen, azaz folytatták jó sorozatukat. Arról azonban kevesebben értesülhettek, hogy a felnőttek találkozóját megelőzően, parkettre lépő fiatalok sajnos simán kikaptak. Ennél a ténynél azért többet is érdemel a fiatalok mérkőzése. >

Óbudai Kaszások is kipipálva

A szombat esti kosárlabda mérkőzés rangadónak indult, hiszen hat forduló után három csapat volt veretlen az NB I/B Keleti csoportjában, köztük a vendéglátó Óbuda gárdája is. Mivel a Vásárhely győzött, így az volt a kérdés, hogy a mérkőzés után melyik csapat marad a másik veretlen. Nos erre csattanós választ adott a JKSE. >

Sima győzelem a jótékonysági meccsen

A jászberényi kosárlabdacsapat pénteken este a DEAC gárdáját látta vendégül. A papírformának megfelelően nem sok oka volt a berényi publikumnak az aggodalomra, azonban nemcsak a sima győzelem miatt volt különleges a találkozó. Lássuk a részleteket! >

Szurkolj és segíts!

A JKSE kosárlabda csapata következő meccsét október 29-én, pénteken 19.30 kor játssza a Debrecen gárdája ellen. A Bercsényi úti sportcsarnokban tartott mérkőzés előtt-alatt-után várják azon szurkolók pénzbeli adományait, akik a vörös iszap katasztrófa károsultjain ily módon is kívánnak segíteni... A befolyt összeget a Magyar Kármentő Alap számlájára utalják majd át. A felhívást az alábbiakban közöljük: >

Ezúttal 50 ponttal voltak jobbak

A kosárlabda NBI/B Keleti csoportjában, az első fordulóból elmaradt mérkőzést pótolták Kecskeméten vasárnap, késő délután, amikor a JKSE legénysége látogatott a Bács-Kiskun megyei Főiskolásokhoz.

>

Tizenhat között a HEPP kupában

Lejátszotta újabb mérkőzését Jászberény kosárlabda csapata, a Hepp kupában. A Békési SzSK otthonában rendezték a találkozót, ami magabiztos JKSE sikert hozott.

>

Nem játszottak jól, de győztek

Vasárnap este játszotta soron következő, azaz 3. bajnoki meccsét Jászberény kosárlabda csapata. Úgy látszik a fiúk elszoktak a vasárnapi meccsektől, hiszen igen nehézkesen indult a "szekér" az újonc ellen, de a vége megnyugtató 26 pont különbségű győzelem. >

Ismét 100 felett

Lejátszotta 2. bajnoki mérkőzését Jászberény NB I/B –ben szereplő kosárlabda csapata. Ez a hazai meccs is igen jól sikerült, hiszen a Horváth Balázs által irányított együttes ezúttal is 100 pont fölött teljesített és biztos győzelmet aratott a vendégek felett.
>

Félgőzzel is túllépték az első akadályt.

Lejátszotta idei első mérkőzését Jászberény kosárlabda csapata a Hepp Kupában, ahol könnyed játékkal nyert NB II-es ellenfelével szemben.

>

Ez aztán méltó volt a felújított csarnokhoz!

A jászberényi sportbarátok valószínűleg hetek óta várták ezt a pénteki napot. Szeptember 24-én ugyanis megkezdődött a berényiek számára a kosárlabdaidény. A keretben viszonylag jelentős játékosmozgás volt jellemző az előző szezon óta (erről részletesebben a korábbiak folyamán már szót ejtettünk), ezért csak remélni lehetett, hogy az új fiúknak jól megy a beilleszkedés, s így egy remek kezdésnek örülhetnek mindazok, akik az első hazai meccsre kilátogattak. Az események nagyszerű folyása következtében ez történt, így optimistán várhatjuk a folytatást! Néhány sorban lássuk, mi is történt! >

Kezdődik a kosárszezon

Pénteken este a Nagykálló elleni mérkőzéssel kezdetét veszi a 2010-2011-es kosárlabda bajnokság. A JKSE felnőttcsapatának mérkőzése 19.30-kor kezdődik, az U20-as csapat 17.15-től lép pályára. A bajnokság menetrendje az alábbiakban olvasható... >

Ismét a dobogón szeretne végezni a JKSE

A hónap végén megkezdődik a küzdelemsorozat az NB I/B kosárlabda bajnokságban, ahol a Jászság fővárosát természetesen továbbra is a Jászberény KSE képviseli. A Bercsényi úti Sportcsarnok küzdőterének felújítása miatt a Sport Kht. csarnokában gyakorolnak a fiúk hetente több alkalommal is.
>

Tartalom átvétel