Kosárlabda

Büszkék lehetünk erre a CSAPAT-ra!

A papírforma egyértelműen a körmendi csapat mellett szólt a szerda esti kosárlabda Magyar Kupa-nyolcaddöntőt megelőzően. A jászberényi játékosokat azonban nem olyan fából faragták, hogy egyből feladták volna a bravúr lehetőségét. A csoda ugyan elmaradt, mégsem lehet véletlen, hogy a hihetetlenül nagyot küzdő hazaiak teljesítményét vastapssal honorálta a közönség! >

Állták a (ko)sarat a berényi fiúk!!

A berényi kosarasok nem illetődtek meg a többszörös bajnok és kupagyőztes körmendiektől a szerda esti Magyar Kupa mérkőzésen... >

Puskás Artúr: ’’Utolsó leheletünkig küzdeni fogunk”

Azok számára, akik otthonosan mozognak a honi kosárlabda világában, biztosan ismerősen cseng a tavaly augusztusban Jászberénybe igazoló Puskás Artúr neve... >

A Körmendre várva

Jövő szerdán 18:30-as kezdettel kerül megrendezésre a kosárlabda Magyar Kupa-nyolcaddöntő keretein belül a Jászberényi KSE - MJUS-Fortress Körmend mérkőzés. >

Idegenben is csont nélkül

A jászberényi kosárlabda-csapat a sorsolás szeszélyei folytán egymást követő három találkozón is idegenben lépett pályára. A Tiszaújvárosi Phoenix elleni találkozóról (82-56-os győzelem) már ejtettünk szót, ezúttal a nagykállói és újbudai vendégszereplés következik! >

Tovább menetel a JKSE

Jászberény NB I/B-ben szereplő kosárlabda csapata, ismét idegenben vendégszerepelt hétvégén és négypontos első félidei vezetés után 12 pontos győzelmet aratott: Nagykálló – JKSE = 80-92

Horváth Balázs: „A célunk nem változott!”

Az utóbbi hetekben, hónapokban egyre hangsúlyosabb szerepet kapott városunk életében a kosárlabda-csapat. Az együttes úgy kezdte el a 2009/2010.-es szezont, hogy igyekeznek megnyerni az NBI./B-s bajnokságot, s amennyiben Jászberény igényli, a következő szezontól az NB I./A-ban szerepeljenek. Eddig úgy néz ki, rajtuk nem fog múlni... >

Ez volt aztán a meggyőző teljesítmény!

A könnyed hazai győzelmet követően (112-76 az Óbudai Kaszások ellen) ezúttal idegenben szerepeltek a jászberényi kosárlabdázók. A tiszaújvárosiak ellen újabb sima győzelmet arattak a vendégek! Lássuk, hogyan is történt mindez pontosan! >

Ez mestermunka volt!

A hétvégén Tiszaújvárosban lépnek majd pályára a jászberényi kosarasok, azt követően pedig Nagykállóban és Újbudán vendégszerepel a JKSE. Adósak vagyunk azonban még a legutóbbi mérkőzésről szóló beszámolónkkal és szokásos képriportunkkal. >

A Körmend lesz az ellenfél a Magyar Kupában!

Az Magyar Kosárlabda Szövetségben kedd délelőtt elkészült a Magyar Kupa nyolcad-döntőjének párosítása. A férfiaknál a 14 A-csoportos együttes mellett a Hepp Kupa két finalistája volt érdekelt. A JKSE a körmendiekkel küzd majd a nyolc közé kerülésért. A párharc - mivel a Körmend magasabb osztályban játszik - egy mérkőzésen dől el. Erre Jászberényben kerül sor, előreláthatólag február 17-én. >

A JKSE nyerte a HEPP Kupát! - Képek a Galériában!

A szombati elődöntőket követően kiderült, hogy a papírformának megfelelően a Bonyhád és a hazai pályán szereplő Jászberény vívja majd a Hepp Ferenc-emlékkupa döntőjét. A hazaiak az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb és leghangulatosabb mérkőzésén végül megérdemelt győzelmet arattak! Lássuk, hogyan is alakult a történelmi kupadöntő! >

Döntőben a kosarasok!

A Hepp kupa döntőjébe jutottak a JKSE kosarasai, miután a papírformának megfelelően legyőzték a Soproni Tigrisek csapatát. A jászberényiek 112-76 arányban bizonyultak jobbnak a nyugat-dunántúliaknál. A másik elődöntőt, szintén az előzetes elvárásoknak megfelelően, a Bonyhád csapata nyerte, akik 95 – 73-ra győzték le az Óbudai Kaszásokat, így holnap a bonyhádiak lesznek a házigazdák ellenfelei. >

Tartalom átvétel